Egy hét Provansz - igazi tour de force 2. rész

Arlesba dél környékén érkeztünk, pont valamilyen ünnepségbe futottunk, ami miatt rengeteg utca le is volt zárva, feldíszített szekereken utazott a sok ókori öltözetbe bújt ember. Arles az a város, ahol Van Gogh élete utolsó éveiben alkotott, a városban mégsincs egy műve sem, viszont az ő akaratának megfelelően létrejött egy alapítvány, hogy a kezdő festőknek segítséget nyújtson. Épp olvasom az életéről szóló könyvet, most olaszul, magyarul már megvolt régesrégen, és bizony szegénynek nem volt rózsás élete. Ha nem a testvére, Theo, aki havi x összeget küldött neki, mert egyetlenként bízott a tehetségében, nem lehetne ez a világ gazdagabb Vincent műveivel.

A városban bejárható egy ún. Van Gogh útvonal, amely végigvezet a festményeiről visszaintegető színhelyeken. Mi csak úgy nekiindultunk a városnak, mert mint mondtam, nem szeretjük a pórázt.

Aznap minden műemlékbe ingyenes belépés volt, pontosan a fentebb említett ünnep miatt. Múzeumba így sem mentünk. Volt bőven így is látnivaló. Mint felfedeztük, van itt is egy colosseumszerű amfiteátrum. Sőt, felújított állapotban, amit bikaviadalokhoz is megnyitnak. Ugyanis itt is tartanak ilyesmit, nem csak Spanyolországban. Nekem ez új volt.

A város maga nagyon mozgalmas, nagyon kopott, nagyon rusztikus, nagyon színes, nagyon mozgalmas, nagyon izgalmas, nagyon tetszetős, nagyon inspiráló. Nemhiába választják modellnek még a falfestők is. 

 

A gitán hölgyike a colosseumszerűség előtt nyűgözte le az arra sétálókat fantasztikus zenéjével és hangjával:

  

Elég eltévedni a város bármely központi részén, és meg is van az ihlet. Legyen az a száradó ruha, mely egy turistáktól nyüzsgő utcára néző ablakból lóg alá, mint itt fentebb. Engem felvidítanak az ilyesmik. Miután kisétáltuk magunkat, vigbolyongtuk még a folyópartját is,  

 majd nyeregbe kaptuk magunkat, és két karakteres kis falucskát akartunk megnézni, amire a reggeliző helyen dolgozó igen kedves és segítőkész fiatalember hívta fel figyelmünket, és az Arlesba tartó út során láttam is az autópályáról a leágazást arrafelé. Ám programunkba úgy fért bele csak ez a két hely, hogy a következő szállás felé ejtjük útba. Szóval cél:

Les Baux en Provance és St Remy en Provance. Az első egy monumentális középkori várról, a második a fantasztikus hangulatáról, a fűszereiről híres.

(Ha valakit érdekel az ilyesmi, Arles kiváló kiindulópont lehet egy egynapos túrára az ún. Camarque-i nemzeti park meglátogatásához. Fehér lovak, szelíd bikák, Gitánok, fehér dűnék, vad tájak, mindez egy mocsaras ártéri vidéken.)

A két kis városkához a visszafelé vezető úton nem volt jelzés, így szépen továbbmentünk rajtuk, és már nem volt hangulatunk újabb 100 km-t vezetni és utazni, hogy visszamenjünk, ezért letárboztunk Sezanne városában, Aix-En-Provance-ban. A szállást, City Residence, a booking oldalán találtuk és foglaltuk le, remélve, hogy sikerül megtalálni. Hogy biztosak legyünk a sikerben, beállítottuk a google navigátorprogramját, és ez a kedves egy négysávos, nagyon forgalmas út közepén jelezte, hogy megérkeztünk.

Természetes, hogy nem álltunk meg ott, és szedtük ki a csomagokat, hanem követtük a forgalmat, és újra egy autópályán kötöttünk ki. Első kijáron ki, majd vissza, mert a navigátor mondta, merre menjünk, majd a másik oldalról megközelítve a célt ismét az út közepére jelezte célunkat. Megálltunk az első helyen, ahol lehetséges volt, de az idegtől kicsit le voltunk merülve, Danikám is el volt fáradva, nem koncentráltunk eléggé a sima megállásra, és a motor felborult. Hála Istennek, jó munkát végeztek a járgány megálmodói, mert kapott két alátámasztást a csomag és a motorrész, így csak félig borult, ketten is fel bírtuk állítani a 400 kg-os dögöt.

Mint kiderült, ez a szállás egy szállodacsoport része volt, mely a navigátor által jelzett útszakaszról egy egyirányból megközelíthető leágazás közepén található. Újabb körözés után megtaláltuk az odavezető utat, végre, és elfoglaltuk a kis miniapartmanunkat, amit meleg szívvel ajánlok bárkinek, aki hosszabb időt szeretne ebben a hangulatos meleg városban eltölteni. Konyha, kádas fürdő, felszerelt szoba, mindez pár négyzetméteren. Mindössze 20 perc séta a központ, aminek neki is vágunk két kiadós zuhany után. Hihetetlen mennyire lehet izzadni a motoron is, különleges felszerelés nélkül, annak ellenére, hogy mozgásban vagyunk, szélellenállás, stb.

Mire a városba értünk, már esteledett, de szeretem az ilyesmit!

Ez a város a szökőkutairól híres, telestele van velük.

Ami bennünket fogad, az ez a monumentális darab:

Vele szemben ott pózol Cezanne is.

Néhány a híres mohával benőtt szökőkútból, melyeket milyen izgalmas színes házak vesznek körül. Imádnivaló lehet ilyen környezetben élni. 

A városba érve egy kis veteránautó kiállításba botlunk:

A város másik arca. Először találkozunk egy hontalannal. Megpihent kicsit egy gyönyörű ajtó mellett.

Cukrászdából is van sok, de fotózni egynél sem lehet (elvileg) 

Egy kevésbé forgalmas helyen megálltunk vacsorázni, majd jól megérdemelt pihenéssel zártuk a napot.

Másnap irány a kedvencem: Moustiers Sainte Marie

Persze előtte megálltunk egy-két helyen:

Terv: Greux Les Bans és Allemagne en Provance.

Az elsőn csak átmentünk, mert emberemről tudni kell, hogy ha azonnal nem talál jó helyet a megállásra, akkor nem áll meg. DE nagyon ügyes abban, hogy meggyőzzöm, hogy a második sokkal jobb lesz, és ne bánkódjak. Pedig ez is nagyon kiválónak tűnt. A második az útikönyv leírása szerint egy valóságos igazgyöngy. Nos, ez még kis falum, Hidasnémetinél is kisebb település, pár utcácska, egy kocsma, egy pékség, egy keramikus, főtér templommal és faluházzal. Amiben eltér, hogy itt van egy édes kis kastélyocska. Laknak benne - a szerencsések, ezért nem látogatható, csakis előzetes bejelentés esetén, és csakis egy minimális létszám esetén. A kettő még nem elégséges. Be kell érjük a külsővel.

A település nagyon hangulatos, amit rögtön észreveszek, az ez a bugyingó:

A franciáknak van ízlésük, a színek összeválogatásában is megmutatkozik mindezen becsülendő tulajdonságuk:

Innen az utunk Valensole-ba vezet, és ez kb 10 km-es kacskaringós út, melyen talán egy autóval találkoztunk, vezet át a legérdekesebb levendulaültetvényeken. Mindez júniusban és júliusban igazán érdekes, mi már a leszüretelt állapotra értünk oda.

De így is fantasztikusan szép:

Egy ebéd és kis vásárlás ebben a városkában és végül délután már a célállomáson vagyunk. Moustiers Sainte Marie-ban (3.részben)