Tolnai Orsinal leltem ezt a szuper receptet, ami inspirált. Már napok óta keringett a fejemben a kérdés, mit is kezdhetnék a darált mogyoróval, amit a múltkor vásároltam. Ha nem osztja meg a receptet, szerintem valami kekszfélén járna most még mindig az agyam, ám ezzel kihúzott a csávából. Kekszből most van bőven, a párom átmenetileg chefet helyettesít egy étteremben, és ma elkészített több kiló fogtörő kekszet, amiről tudja, hogy nagy szerelmem. Ebből hozott haza már egy nagy zsákkal. Mellé viszont imádom a csokis alkoholos apró harapnivalókat, csak úgy, étkezések után, és ez alkalmat kínált, hogy két nyersanyagot is hasznosíthassak. Egy kedves rokon a múltkor végre ideadta a még kora ősszel számunkra elkészített alkoholos szőlőszemeit. Így lett ez a bonbonkák közepe.
Kicsit változott az eredeti recept, mégpedig egy nagyon régi hibámból...szégyenlem is bevallani, de anno én hiányoztam az iskolából, mikor az átváltásokat tanítottak, és én bizony úgy éltem le a rákövetkező 20-30 évet, hogy nem pótoltam a lemaradást. Néhány területen igen, de a folyadékok tekintetében úgy látom megmaradtam olyan butának, mint amilyen akkoriban voltam. Az történt ugyanis, hogy nem tudtam meghatározni, mennyi is az 50 ml.
Bizony Isten itt ácsorogtam a kikészített hozzávalók felett, és nem bírtam rájönni, mit tegyek. Párom aludt, én meg ezzel nem mertem felébreszteni. Aztán támadt egy roppant jó ötletem. Egy féldecis pohárral kimértem a kívánt mennyiséget. 10 ilyen pohár víz került a lábosba.
Miért is?
Mert a hozzávalók a következők:
200 g darált mogyoró
200 g cukor
50 ml víz
kevés likőr
Kedvenc likőrünkbe áztatott mazsola (mert gondolom kevés embernek jut eszébe szőlőéréskor a szemeket alkoholba fullasztani) - vagy más szárított gyümölcs
200 g étcsokoládé
Érzitek, hol hibáztam? Nos, előny, a végeredmény nem annyira tömény, és nem nagyon édes. Mert ugye nem mindegy, hogy 50 vagy 500 ml vizet használunk.
Nos, a folyamat roppant egyszerű. A cukrot és a vizet közepes lángon összefőzzük. Az előzőleg tálba szórt mogyorót ezzel a sziruppal és a kevés likőrrel összedolgozzuk, majd kis mennyiséget a tenyerünkbe teszünk, szétnyomjuk, beleteszünk egy szem szőlőt, vagy épp a kívánt aszalt gyümölcsöt, golyóvá formáljuk, és egy sütőpapírral letakart tálcára sorakoztatjuk őket. Nos, az én őrületes, bődületes hibámból az én masszám kicsit lágy lett, noha okos voltam, és nem használtam fel az összes szirupot, mégsem tudtam az utolsó lépést hiánytalanul és hibátlanul végrehajtani. Fogpiszkálóra szúrva kellett volna a gőz fölött megolvasztott csokiban megforgatni a golyóbisokat. Ehhez az enyémek nem voltak alkalmasak, ezért kiskanállal csurgattam rájuk egy keveset a csokiból, majd a kiskanál belsejével, amit előzőleg alaposan megmártogattam a csokiban, körbedédelgettem őket. Így lettek ilyen szabálytalanul szépek.
Szerintem isteni finomak. A csoki roppan, ahogy beleharapunk, de vendégeim legtöbbje csak úgy a szájába dobja, majd ott ropogtatja.
Nagyon bejön. És tudjátok mit? Azt mondták, ez biztos párom munkája, olyan ízletes és olyan szép. Köszönöm Orsi! A siker és a bókok minden hibát megérnek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése