Ma gondoltam egy nagyon kicsit, és alkottam egy finom salátát.
Olyan meleg van, hogy ettől melegebb ha lesz, azt nem fogjuk könnyen elviselni. Pedig már ennél is nagyon szenvedünk. Én iszom a forró, mentaleveles teát, de izzadok így is, s nehezen viselem még a benti huszonX fokot is, hát még a kinti 35-öt...
Nem fehér embernek való ez.
Enni kinek van kedve??? Főzni meg végképp! Sajnálom is párom, mert napi 15órát tölt konyhán és készít 150 vendégnek minden ebédre és minden vacsorára 5fogásos étket, kis csapata segítségével. Ott ugye légkondi nincs, és szerintem az izzadás az egy kutya dolog, kimeríti az embert, az idegeit meg őrli rendesen. Mégsem ismerek nála nyugodtabb embert.
Imádnivaló kis drágám!
Nos, én nem főzök, mert nem hajt senki, és enni is azt ehetek, amihez épp kedvem szottyan. Nos, nem szottyan, de mikor éhes vagyok, érzem, hogy azon erős gondolatokkal nem lehetek úrrá, és fotoszintézissel sem oldhatom meg a dolgot, pedig milyen nyerő lenne, így valami betevő után szoktam nézni. Ma ismét belekukkantottam a hűtőbe, amiben sok dolog nem található. A múltkori rucola saláta kezdett fonnyadásnak indulni, gondoltam, itt az idő, hogy megmentsem ettől a csúnya végtől. Volt sárgadinnye, parmezán, ami mindig van, és sonka (ami eredeti tervem szerint egész nyáron található lesz a hűtőben, a dinnyével együtt). Nos, hogy ezekből hogy lehet szerves egészet alkotni, roppant egyszerű:
A dinnyét félbe vágtam, aztán kivájtam a magjait, majd szeletekre vágtam, ezután pedig eltávolítottam a héját, és egy pár szeletet kockákra aprítottam, egyből bele a salátás tálba vele. Ehhez hozzáadtam a rukolát, majd krumplihámozóval vágtam rá bőven a parmezánból, és a lelehetvékony sonkadarabokat erre tépkedtem. Olivaolajjal és borssal ízesítettem. Keverés, fotózás, és ment is a bendőbe. Olyan boldogsággal veregettem a vállam az ízletes friss nyári salátám fogyasztása közben, hogy kis szívem túlcsordult a boldogságtól!
Nem recepteskönyvből néztem, tudom, nagy ördöngősség nincs a dologban, de olyan jól sikerült. Olyan egymással jól összeillő ízek voltak ott....hogy sokat nem kellett gondolkodjak felette. Csak úgy csúszott lefelé! Ez igen!!!
Körülbelül kétperces étel, s nem az elkészítése csupán, hanem az elpusztítása is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése