péntek, február 07, 2014

Olasz vékonytésztájú pizza - otthon


Fűszermánia Gabi, aki annyira szeretheti Olaszországot, mint én, a múltkor felvetette, hogy szeretné tudni, mi hogy csináljuk a pizzát itthon. Akkor azt válaszoltam neki, hogy csakis pizzériából veszünk ilyesmit, aztán elmondtam páromnak is, aki azt mondta, semmi gond az otthoni sütéssel, bár olyan vékonyra nehezen tudjuk sütőben sütni ezt a tipikus olasz ételt, mint amilyenre a pizzériákban teszik, a Magyarországon imádott vastag tésztájú meg inkább csak Nápoly környékén menő és arra már mindenkinek van egy receptje. A pizzát fatüzelésű kemencében készítik, ami otthon megoldható egy sütőbe helyezett kővel, ami nekünk van is, még a régi kicsi elektromos sütőből, aminek hozzátartozója volt. Figyelembe véve tehát ezeket a tényeket megalkottuk itthon a finom vékony tésztát, megsütöttem, és elsőre.....sikerült, pedig a sütés területén újabban nem vagyok nagyon ügyes. Nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szeretném. Ez viszont...fenomenális.
Nos, a két meglepetés, amiről az ebédemről szóló bejegyzésben beszéltem az ez lenne: az egyik a pizza, otthon sütve, a másik pedig a kis ricottás táskácskák. Naaaagyon finom mind a kettő, és ha valaki nekiáll, és kipróbálja, nem bánja meg biztosan. Ám mint mondtam, szükséges hozzá az a bizonyos kő. 
Azóta készült sima tepsiben is, és nem lett rossz, tehát bátran vágjon neki mindenki!!! 



Lássuk tehát, miként is kell otthon igazi olasz, vékonytesztájú pizzát sütni:
Hozzávalók:
2,5 dl meleg víz
1 csomag szárított élesztő
1 evőkanál méz
kb 520 g liszt
2 teáskanál himalájai só
2 evőkanál extra szűz olivaolaj

A robotgép táljába öntjük a meleg vizet, hozzáadjuk az élesztőt, és a kanál mézet, majd lefedjük, és hagyjuk pár percig állni. Akkor kezdhetünk neki a dagasztásnak, ha a vízben szépen feloldódott az élesztő, és kis buborékok keletkeztek a víz tetején. Ekkor hozzáadjuk a liszt felét és elkezdjük dagasztani a robotgép dagasztókarjával. Folyamatosan adagoljuk hozzá a maradék lisztet, míg lágy tésztát nem kapunk, ami gomboccá áll össze és nem tapad a tál falához (nem minden esetben szükséges az összes liszt, illetve az is előfordulhat, hogy több kell belőle). Ha eltaláltuk a megfelelő lisztmennyiséget, akkor hagyjuk dagasztani a gépet legalább 6 percig. Fontos, hogy betartsuk ezt az időt, ezzel garantáljuk, hogy laza legyen a pizza tésztája. Ezután kevés olajat csorgatunk rá, és a tál oldalát is megkenjük kevés olajjal, majd letakarjuk a tálat és legalább 2 órán át keleszteni hagyjuk meleg helyen. 

kelesztés előtt
4 óra kelesztés után

Ezután a tésztát lisztezett tálra borítjuk. Ebből a mennyiségből lesz két normális kör alakú pizzánk. Ma egyedül vacsoráztam, a párom 200 emberre főz egy céges vacsorára. A másik feléből neki csináltam elvihető kis ricottás csomagokat. 
A tészta felét levágtam, átgyúrogattam, majd gombócot formáltam belőle, és egy sütőpapírral borított tepsire helyeztem. A maradék tésztát 6 db-ba vágtam, amiket szintén átgyúrtam és kis gombócokká formáltam. Ezeket is a tepsire raktam, amit meleg helyre tettem, egy újabb kelesztéshez. 

A sütőt előmelegítjük benne a kővel 250 C°-ra, majd elővesszük a megkelt nagyobb gömböt, amit aztán két kezünkkel lisztezett deszkán pizzáva nyújtjuk. Igyekezzünk minél vékonyabbá nyújtani. 
Tölteléknek bármit tehetünk rá, én a következőket szeretem a pizzán:

paradicsomszósz
mozzarella
szárított paradicsom olajban eltéve
ricotta
parmezán

Elővettem egy konzerv paradicsomot, amit a tésztákhoz is használok, és anélkül, hogy valamit is hozzáadtam volna, bekentem vele a kinyújtott lapot, majd rászeleteltem a mozzarellát, kiskanállal kis halmokat tettem a ricottábol is, ráhelyeztem a szárított paradicsomdarabokat, majd megszórtam reszelt parmezánnal. 
 

 A meleg kőre helyeztem, és kb. 10 perc múlva, vagy amikor a pizza széle szépen megbarnult, tálaltam (magamnak)

  
Ez olyan finomságos lett, hogy hacsak nem lesz sürgős a pizza, én fogom itthon készíteni!
Jobb, mint a bolti verzió! Ropogós újramelegítve is!

A kisebb gombócokat pedig szintén kezemmel kisebb lapokká nyújtottam. 
A vendégemtől kapott ricottából 4 evőkanálnyit egy tálkába tettem, és összekevertem ugyanennyi reszelt parmezánnal és frissen őrölt borssal. A kis lapocskák közepére helyeztem ebből a krémből egy kanálnyit, a 3-ba tettem egy-egy szelet szárított paradicsomot is, egy felvert tojással megkentem a széleiket, félbehajtottam, és összenyomkodtam. Ezután a forró kőre helyezve ropogóssá, aranybarnára sütöttem őket. Gyönyörűen megkeltek, és szép kis táskákká alakultak.




Igazi gyöngyszemek. Ha arra gondolok, hogy hét évig éltem itt úgy, hogy otthon sosem csináltam pizzát....elszégyellem magam! Hála Gabinak, hogy felnyitotta a szemem!

2 megjegyzés:

  1. vi ringrazio molto Kriszti :) Nagyon köszönöm kedves Barátnőm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabi, en koszonom Neked, hisz altalad keszult el ez a csodafinom pizza!

      Törlés