szombat, január 19, 2019

Fügés-narancslekváros kekszek - amilyen csúnyák, annyira finomságosak

Nemrégiben akciós volt az aszalt füge az egyik bevásárlóközpontban, vettem is gyorsan egy kiszereléssel, de mikor emberem megkóstolt egyet, azt mondta, tiszta penészízű volt, míg amit én megkóstoltam, nagyon ízletesnek tűnt, ennek ellenére nem fogyasztottam, ő meg abszolút elzárkózott tőle. Így ott maradtak a polcon egy szép üvegbe rakosgatva, várakozván vagy a felhasználásra, vagy kidobásra. Inkább a felhasználás mellett döntöttem, de kellett neki valami formát adjak, mert így férjuram nem nyúlt volna hozzájuk. 
Kerestem tehát egy receptet, és mielőtt belevágtam volna az elkészítésébe, amihez a fügéket le kellett turmixolni, mindet meg kellett kóstoljam.
Miután kiderült, hogy férjem volt annyira szerencsétlen, hogy kivette az egyetlen esetleg megdohosodott darabot, bátran vágtam bele abba, hogy új formában, de felkínáljam neki a tél egyik főszereplőjét.
Módosítottam a recepten, mert egyes hozzávalók nem voltak itthon, egyeseket nem tartanék itthon, nemtom milyen elvből kifolyólag, így ez a verzió nagyon tükrözi az én ízlésvilágom, és be kell valljam, olyannyira jól sikerültek és istenségesen finomak lettek, hogy nem sok idejük volt arra, hogy megöröklődjenek fényképen, az a pár darab, amit elcsíptem, nem adja vissza a finomságukat, de egy homályos képet ad arról, mire számíthat az ember. Biztos vagyok benne, hogy ha a hozzávalókat a hagyományos hozzávalókra cseréli valaki, sokkal szebbek is lehetnek, de nekem már berögzült a fejembe, hogy csakis kókuszvirágcukrot használok a konyhában, és csakis tisztított vajat, hogy erről még egy hagyományt igénylő nemzeti recept sem tud lebeszélni.
A receptben megtalálható mind a hanyományos mind az én verzióm is.

Hozzávalók

a tésztához

150 g rozsliszt (vagy simaliszt)
50 g étkezési keményítő
25 g kókuszliszt (vagy 50 g mandulaliszt)*
20 g kókuszvirágcukor (vagy barnacukor)
1 csipet sütőpor
1 csipet só
50 g méz
50 g tisztított vaj (vagy 50 g napraforgólolaj)**
1 tojás


a töltelékhez:

125 g aszalt füge
2-3 evőkanál narancslekvár

* a kókuszliszt nem keverendő össze a kókuszreszelékkel, ez egy lisztfinomságú kókuszörlemény, tudni kell róla, hogy nagyon sok nedvességet felszív
** ha vajat alkalmaztok, meglehet hogy több kell bele, mivel én kókuszlisztet alkalmaztam, a tésztához kellett adjak 2 evőkanál olivaolajat is

A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk, linzerkeménységű tésztát kell kapjunk, amit aztán 30 percre a hűtőbe teszünk pihenni.
Ezalatt elkészítjük a tölteléket is: a fügét megszabadítjuk a kemény részétől (ez a fához csatlakozó része lenne, a nevét nem tudom), késsel aprítjuk, turmixgéppel pépesre őröljük, majd hozzákeverjük a narancslekvárt is, annyit, aminek a segítségével egy nem túl híg de krémes masszát kapunk.

Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, a tésztát kb 4 mm-es lappá nyújtjuk, a hosszabbik oldalával párhuzamosan félbevágjuk, a töltelékünkből kisebb hengereket formálunk, majd az egyik félre rakjuk, egymástól 2 cm-es távolságra a vágásra merőlegesen, ráfordítjuk a másik felet, összenyomogatjuk a töltelék körül a két tésztalapot, a hengerek körül körbevágjuk késsel, s helyes kis csüveket formálunk, amiket aztán 2 cm-es darabokra vágunk. Nekem egy hengerből 4 db kekszem született.
A felesleges tésztadarabokból ismét hengert formáltam, amit aztán szeleteltem, nagyujjammal minden keksz közepét benyomtam, narancslekvárt kanalaztam beléjük.
Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatva 12-15 perc alatt készre sütjük őket.
Esetleg ha normál hozzávalókból készítjük a kekszeket egy villa hátával belapíthatjuk az egyes hengerdarabokat, így nagyon fognak hasonlítani egy neves márka hasonszőrű kekszeire.





vasárnap, január 13, 2019

Panforte másképp - liszt, tojás és cukor nélkül, egyszerűen

Igazi téli finomság, amit itt leginkább Toscánában készítenek, és amiért én megőrülök. Imádom a mandulás, mogyorós és diós édességeket és egy ideje a fűszerek is érdekelnek. Régóta kerestem már egy olyan sütit, amibe őrölt bors is kell, mert izgatja nagyon a fantáziám az ilyesmi. 
A sót bőszen teszem minden ételhez és sütihez, amikor ebédhez vagy vacsorához ülünk, automatikusan őrőljük a borsot is mindenhez. De ez utóbbit még édességbe nem mertem tenni. Íme egy recept végre azonban.
Szóval ez a nagyszerűség már ajándékba is készült, és elnyerte az ajándékozottak elismerését is. Nagyon gyorsan megvan, majd meglátjátok a receptből, valamint sokáig eláll, ha van rá lehetősége, és nagyon mutatós és laktatós is. 

Hozzávalók:

250 g étcsokoládé
40 g méz
100 g mandula
100 g mogyoró
50 g pisztácia
50 g dió
50 g kandírozott narancs-, citromhéj
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál mézeskalácsfűszer
1 teáskanál koriánder
2 tekerésni frissen őrölt bors,
kevés őrölt szerecsendió
kakaópor a tetejére

Elkészítése pedig egy gyerekjáték:
a csokoládét gőz fölött felolvasztjuk, hagyjuk kihűlni majd belekeverjük a mézet.
Eközben a szárított gyümölcsöket durvára aprítjuk/vágjuk, összekeverjük a fűszerekkel és a kandírozott gyümölccsel, a mézes csokiba forgatjuk.
A sütőt előmelegítjük 175 C-ra, egy kerek 22 cm-es sütőformát kibélelünk bevizezett és kifacsart sütőpapírral, belesimítjuk a csokis masszát, az előmelegített sütőbe tolva 25 percig sütjük.
Nem fog úgy tűnni, mintha meg lenne sülve, de bízzatok bennem, készen van. Még melegen egy evőkanál hátával kissé lenyomkodjuk, és egy napig hagyjuk a formában kihűlni. Miután ez megvan, megszórjuk a tetejét kakaóporral, és tálaljuk.

A vegyes fűszereknek köszönhetően olyan izgalmas ízvilágú, úgymond sütit kapunk, ami csak bátrabb embereknek való. Hallottam, hogy gyerekeknek nem nagyon jön be.
Akivel én megkóstoltattam, azoknak azonban nagyon nagyon bejött.







Chia magos kekszek

Egymillió éve nem jártam errefelé, és nem azért, mert egy éve nem eszünk semmit, hanem mert nagyon sűrű évünk volt, és nem volt időm gép elé ülni. Ezek a fránya okostelefonok is közrejátszottak mindebben, mert azokkal már elég csak egy klikk, és látom az emiljeimet és olvashatom a legfrissebb híreket, bármiről legyen is szó. Tehát a nagy gépet manapság már ki kapcsolja be? A férjem, hogy új két-, vagy négykerekűt keressen. Az a mániája. Nem tudom, ti észrevettétek-e mennyire befolyásol bennünket a média. Itt Olaszországban, de bizonyosan az egész világon így van, a tv-ben csak úgy hemzsegnek a főzős műsorok, ami mit okozott? Gombaszámra nőnek a konyhablogok, és gyarapodik a konyhás programok száma is. Engem is ez ösztönzött annó arra, hogy a receptjeimet online szakácskönyvbe írjam, és aztán megosszam is őket. Aztán hála a netnek, ez bizonyos embereknek már a kereseti lehetőségévé vált. (Nem nekem!)
Az uram viszont autós és motoros műsorokat néz, aminek a hatására mi évente, max kétévénte autót cserélünk, és amióta az emberemmel vagyok, lecseréltünk már kb 10-12 motort is, többet, mint amennyi éve kapcsolatunk tart. Nem kevés türelemjátékba kerül ez nekem.
Másik újdonság: lakásfelújítás is megy ezerrel a televízióban, aminek a hatására mindenki lakberendezővé vált, és mi is alaposan beleestünk egy ilyen projectbe. Szóval az év emiatt lett szűkös itt. Hála Istennek végre befejeződött a lakásproject, és most egy kicsit újra több időm lett, behoznék néhány elmaradást.

Rögtön egy nagyon kedvenc kekszet hoztam. 

Mikor megmaradnak a tojásfehérjék, ami előfordul sokszor, ezt szoktam belőlük alkotni. Hogyan is marad meg nekünk ennyi tojásfehérje? A carbonara tésztaszósz miatt, ahhoz ugyanis csak tojássárgája kell, attól lesz jó krémes a tészta. Ráadásul az a tésztaétel olyan pörgősen elkészül, és annyira ízlik is, hogy sokszor kerül terítékre, és emiatt sokszor készül ez a keksz is. Szóval elfogyni nem fogytunk el az év alatt.
De térjünk a lényegre, íme a recept, ami egy Nők lapjából került hozzám.

Hozzávalók:
20 g chiamag
50 g étcsokoládé
3 tojásfehérje
180 g porcukor
140 g mandula
100 g mogyoró
csipet só
4 evőkanál kakaópor
1 teáskanál fahéj 
1 citrom lereszelt héja
1 teáskanál lereszelt gyömbér

barnacukor a forgatáshoz

Elkészítéséhez este fogjunk hozzá, mert egy éjszakát a hűtőben kell töltsön a "tészta".

Ledaráljuk a chiamagokat, ezt tesszük a száraz magvakkal is.
A tojésfehérjét elkezdjük magas fokozaton felverni kevés porcukorral, majd fokozatosan hozzáadagoljuk a maradék cukrot is.
A csokit lereszeljük, a száraz hozzávalókat mind tálba mérjük, majd ha a tojésfehérjénk szép fényes lett, óvatos mozdulatokkal összekeverjük a száraz hozzávalókkal, a tálat aztán lefedjük folpackkal és egy éjszakára a hűtőben pihentetjük, mindezt azért, hogy a zselésítő chiamag megszívja magát.
Másnap két kiskanállal kisebb gombócokat formálunk, beleforgatjuk a barnacukorba, majd egy sütőpapírral fedett tepsire helyezzük őket. Ha van keksznyomdánk, kedvenc formánnal lelapítjuk őket, és 180 C-ra előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütjük a kekszeket.

Én gyakran csak dióból vagy csak mogyoróból készítem el ezt a receptet. A mandulát kissé anonímnak tartom, míg a mogyoró és a dió is nagyon határozott ízű, nagyon szeretem.
Valamint a porcukrot is le szoktam cserélni finommá őrölt kókuszvirágcukorral, akkor a kekszek íze még markánsabbá válik.