kedd, október 28, 2014

Castagnaccio - olasz gesztenyetorta

Tipikus olasz édessége a szezonnal ez a gesztenyelisztből készült torta, amit leginkább egy tejpitéhez tudnék hasonlítani, elvégre a tej képviseli a többséget a tésztában, ami, miután bekevertük, nagyon hígnak tűnik, de aggodalamra semmi ok, csakúgy mint a magyar társánál, itt is a sütőben következik be a csoda, összeáll az egész egy csodálatosan lágy tésztává, amit én ma csokidarabokkal és fenyőmaggal tettem "light"-ossá. A gesztenyének külön vásárokkal egybekötött ünnepeket rendeznek itt, aholis természetesen meg lehet kóstolni mindent, amihez gesztenye kell. A lisztet én azonban a helyi boltban vettem, mert sokkal olcsóbb, mint ezekben a búcsúkban árusított társa. 
A recept a csomagoláson volt, és megbízható. Kreativitásom abban merült ki, hogy beledobáltam kisebb csokidarabokat. Igen, ennyire tudok elrugaszkodni az előírt dolgoktól. :) Na jó, ma alkottam egy különleges risottot is, kútfejből, recept nélkül. 

A recept a következő:

Hozzávalók:
400 g gesztenyeliszt
400 g tej
3 tojás
7 ek cukor
150 g olvasztott vaj
1 csipet só
1 csomag vaniliáscukor
1 csomag sütőpor
50 g keserű kakaópor
1 pohárka rum, vagy kedvenc likőrünk
egy kevés narancsaroma
mazsola/csoki ízlés szerint
fenyőmag

Minden hozzávalót egybekeverünk, a mazsola/fenyőmag/csoki kivételével, én a rum és a narancsaromát egybegyúrva narancslikőrt használtam. Kivajazott, kenyérmorzsával megszórt nagy átmérőjű tepsibe öntjük a lágy tésztát, majd a csoki/mazsola és fenyőmaggal megszórjuk, majd 160 C-ra előmelegített sütőbe toljuk 40 percre, ami alatt nem nyitjuk ki a sütő ajtaját. Én normál kapcsos tortaformában sütöttem, és ezen idő pont elég volt, hogy megsüljön.

Ha nagyobb formát választunk, meglehet, hogy hamarabb elkészül. Ilyen repedezett kell, hogy legyen, szóval tartsuk ellenőrzésünk alatt a kis drágát.



Tegnap este sült ki, ma reggel pedig már csak ennyi van belőle: 




hétfő, október 27, 2014

Retekleveles paradicsomos risotto

Hihetetlen, de a kedvenc nénimnél a piacon volt friss retek....IMÁDOM. Be is tankoltam belőle bőven ezekre a napokra, mikoris még meg tudjuk tölteni a bendőnket friss zöldségekkel, amik a kertből jönnek, még mielőtt lefagyna minden. Meglehet, hogy üvegházban később is sikerrel járhat egy ilyen project, én mégis nagyon örültem neki, hogy a piacon sikerült szert tennem erre a kedvenc tavaszi zöldségre és pár napig ropogós retekkel gazdagított bőséges salátát ettünk, frissen sült kenyérrel. ÉÉÉS: a retek levelét nem dobtuk ki. Ugyanis amióta felfedeztem, milyen finom íze van, és milyen szupi kis pestót lehet belőle csinálni, nem kerül a kukába, és a piacosnéni is tudja már, hogy én azzal együtt kérem. A pestó helyett gondoltam egy nagyot, és risottóba ágyaztam. Kis friss paradicsommal dobtam fel, így kaptam ezt a nemzetiszín risottót, ami olaszul és magyarul is hatásos. :) A reteklevél ízét nem tudom leírni, mert egyedi. Nem kesernyés, amolyan friss íze van. A friss érett paradicsommal együtt csodás párost alkotnak.


Nagyon egyszerű, csak ismételni tudom magam az eljárás leírásánál, elvégre mindössze annyit kell megtanulni, hogy egy kiváló risottóhoz szükséges a rizst kicsit megpirítani olajon, esetleg egy hagymát is aláapríthatunk, majd meleg húslevessel felönteni, mindig csak egy szedőkanálnyival, és mindig elfőzni a levét, mindaddig, míg meg nem fő a rizs. A zöldség, vagy gyümölcs, amit hozzá kívánunk főzni, akkor kerül bele, mikor a rizs megpirult. NAGYON FONTOS: amikor megfőtt a rizs, hozzá kell keverjünk egy jó adag vajat, illetve reszelt parmezánt. Így annyiféle risottót hozunk létre, amennyit csak akarunk. Bármivel, bármikor.

Jelen esetben a hozzávalók:
1 pohár risottó rizs
1 csokor reteklevél
2 nagyon érett paradicsom
húsleves
bors, olivaolaj
reszelt parmezán
1 shalothagyma

A hagymát megtisztítjuk, aprítjuk, amit aztán egy lábasban a felhevített olivaolajon megpirítunk kissé, majd hozzáöntjük a rizst, megpirítjuk azt is. Mindeközben a reteklevelet és a paradicsomot is apróra vágjuk, a rizsre dobjuk, kissé összefőzzük, és beindul a fent leírt folyamat. Szedőkanalanként adagoljuk hozzá a meleg húslevest, és addig főzzük folyamatos kevergetés mellett, míg nem nem fő a rizs. Emiatt nem lehet meghatározni a húsleves mennyiségét sem. Ha a rizs keménysége kedvünk szerint való, öntsünk még rá egy kevés húslevest, dobjunk bele egy jó adag vajdarabot, és reszelt parmezánnal öntsük nyakon, keverjük el, hagyjuk kicsit a fedő alatt, és reszelt parmezánnal tálaljuk.

Izgalmas és hihetetlen ízvilág.





csütörtök, október 23, 2014

Rumos mandulás csiga

A kakaós csiga az egyik kedvencem a túrós batyu mellett, ja és anyukám diós beiglije mellett. Sokszor készült nálam, sokszor magyar barátaim segítségével, sőőőt, nekik köszönhetem, hogy elkezdtem sütni itthon. Az első próbálkozásaim a kelt tésztával és a blogírással kapcsolatosan is ehhez a sütihez kapcsolódnak.
Azóta már többször kelesztettem, többféle csigát elkészítettem, ez a mostani azonban különleges, ízletes, gyors, vajas, és nagyon rövid életű. Az utolsó kettő a fotón látható. Ebben a verzióban bármilyen bogyóból elkészíthető. Nálam most mandulás lett, mert azt találtam akcióban, de lehet mogyorós, kesudiós, pisztáciás, vegyes, és természetesen diós is, biztosan léteznek már ilyen verziók, nekem azonban még új volt ez a változat.

A tésztája annyira ízlik, nagyon finom, nagyon puha, hogy valószínű ezt fogom máskor is alkalmazni. A formáim nem annyira szépek, de mint mondtam már párszor, mi a jóságot jobban szeretjük, mint a szépséget. Akár rózsát is lehet belőle sütni, ha valaki körtepsibe helyezi őket, kisebb távolságra, és egybekelnek a második kelesztés és a sütés során. Én azonban szeretem a ropogós széleit, sőt, szinte azt szeretem a legjobban. Nálam a design másra korlátozódik.

Lássuk akkor, hogyan is készülnek:
Hozzávalók:
400 g liszt
30 g szárított élesztő
100 g vaj
30 g kristálycukor
2 tojás
1 tojássárgája
1 csomag vaniliáscukor

a töltelékhez:
200 g darált mandula (vagy kedvenc bogyónk)
100 g cukor
1-2 tojás
3-4 evőkanál rum
50 g mazsola
citrom


A tésztához előbb kevés kovászt késztünk: 100 g lisztet elkeverünk a kevés langyos vízben feloldott élesztővel, majd hagyjuk a duplájára dagadni.
A maradék lisztet tálba szitáljuk, beleszórjuk a  cukrot, a vaniliát, hozzáütjük a tojásokat, a felolvasztott vajat, és a megdagadt élesztős liszttel elkezdjük összedagasztani és kb 8 percig hagyjuk a dagasztógépet dolgozni. Ezután letakarjuk egy konyharuhával és hagyjuk megdagadni.
A töltelékhez a hozzávalókat összekeverjük, majd ha a tészta megkelt, lisztezett deszkán téglalap formájúra sikáljuk, megkenjük ezzel a mandulás töltelékkel, feltekerjük, majd két centi vastag szeletekre vágjuk, amiket aztán sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatunk.
Ismét hagyjuk kelni keveset. Ezalatt a sütőt előmelegítjük 170 C-ra, majd a megkelt csigákat, amiket megkenhetünk egy elvert tojássárgájával, hogy ragyogósak legyenek, kb 40 perc alatt készre sütjük.
 





kedd, október 21, 2014

Gesztenye-kekszek mazsolával, mandulával és csokival

Nemrégiben figyeltem fel erre a blogra, és mint látom, sokan mások is, és máris a rabja vagyok, a bőség zavarában nem is tudom, milyen sorrendben készítsem el mindazokat a várólistára tett érdekes édeseket és sósakat, amikre már fenem a fogam.
Ez a keksz úgy ahogy van, tökéletesnek tűnik ezeken a napokon. Ugyanis még jó idő van, de érezzük az ősz ízét, és illatát és az időjósok már mondják, hogy holnaptól beáll végre az évszaknak megfelelő időjárás: eső, köd, hideg, és nedves levegő. Azaz mi mást is csinálhatnék, mint "felmelegítő" kekszeket, rengeteg csokival. Ami még emellett a keksz mellett szólt, az az volt, hogy a szezon egyik tipikus alapanyagából, a gesztenyéből készült, azaz az abból nyert lisztből. Máris jöhetett. Találtam sok gesztenyés receptet, amikből készülnek majd ajándékok, de csak sorjában.
Ez a recept itt lelhető fel.
Nem változtattam rajta, csak gazdagítottam, mégpedig egy másik szezonális főszereplővel, a mandulával.
Ez aztán az energiabomba. Ehhez egy kávé vagy egy tea kell csak, és akár vacsorának is elmegy, olyan gazdag, és olyan telt ízű.

Hozzávalók:
100 g gesztenyeliszt
30 g simaliszt
30 g kakaópor
1 teáskanál szódabikarbóna
150 g puha vaj
125 g porcukor
80 g cukor
1 tojás
1 csomag vaniliáscukor
1 csipet só
belevalónak ízlés szerint:
mazsola
mandula
étcsokoládé
szárított gyümölcsök, magvak

A puha vajat a kétféle cukorral és vaniliás cukorral habosra keverjük, ha ez megvan, hozzáadjuk a tojást és alaposan eldolgozzuk.
Ezalatt a liszteket átszitáljuk, hozzáadjuk a szódabikarbónát, a sót, és a habos vajas tojásos mixhez keverjük egy fakanál segítségével, és ízlésünk szerint gazdagítjuk a mazsolával, eredeti recept szerint 125 g kellene bele, én csak 100-at használtam, a maradék nálam mandula, illetve csokiból sem tettem bele annyit, egy fél tábla csokit vágtam durva darabokra, és azt kevertem bele.
Hűtőbe tesszük kb fél órára, ezalatt a sütőt felmelegítjük 180 C-ra.
Ha letelt a pihenési idő, a masszából két kiskanál segítségével diókat formálunk és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk őket kb 5 centi távolságra. Kb 30 darab kekszünk lesz ebből a mennyiségből.
A meleg sütőbe toljuk és kb 10-13 perc alatt készre sütjük.
A szélei megkaramellizálódnak, de arra ügyeljünk, hogy ne keményre süssük. Belül puhák kellenek, hogy maradjanak.
Egy bomba!!!





hétfő, október 20, 2014

Ricotta gnocchi cukkinivel és paradicsommal

Ricottából 20 perces gnocchi is készülhet finom paradicsomos zucchini "öntettel".
Hogyan?

Hozzávalók:
230 g ricotta (bivaly sikeredett nálam)
80 g liszt
1 evőkanál kenyérmorzsa
1 evőkanál reszelt parmezán
1 csipet só

2 kisebb fehérhúsú cukkini
5 cseresznyeparadicsom
só, bors, olivaolaj
1 gerezd fokhagyma
reszelt parmezán a tálaláshoz

A gnocchi hozzávalóit tálba mérjük és kézzel vagy villával összedolgozzuk. (Használhatunk zsíros túrót is, előtte azonban egy vászonkendő segítségével nyomkodjuk ki belőle a nedvességet - mindezt akkor is, ha a ricotta túl hígnak bizonyulna) Lisztezett felületen kis kigyócskákat formálunk belőlük, majd aprókra vágjuk. 
Egy lábasban feltesszük a vízet főni, miután forrásnak indult, sózzuk és beletesszük a gnocchikat főni. Nem kell sok nekik. 
Ebből a fenti mennyiségből három személyre való mennyiség lesz körülbelül. Én tehát a harmadát főztem ki ebédre, ahhoz való mennyiség a szósznak való. Tehát ha a családnak készül, emeljük a zöldségek mennyiségét.
Míg ez elkészül, megvagyunk a feltéttel is. Egy serpenyőben felteszünk kevés olivaolajat melegedni, beledobunk egy gerezd fokhagymát, héjastól és kissé megpirítjuk. Közben a cukkinit és a paradicsomot is felkockázzuk. A fokhagymát eltávolítjuk, és megpirítjuk kissé a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, és mindaddig főzzük, míg az egész nem lesz szép pirosas.
A gnocchikat szűrőkanállal erre mérjük, összekeverjük, tányérra szedjük és reszelt parmezánnal tálaljuk.







péntek, október 17, 2014

Grillezett padlizsán fűszeres ricotta krémmel

Ebben a receptben nem is a padlizsánon van a hangsúly, hanem a ricotta krémen, ami tökéletesen kiegészíti az egyszerűen elkészített tojásgyümölcsöt, és akár önmagában egy kenyércipóval vagy köretként is felszolgálható. 
Nálam ma főétel volt, és bőségesnek bizonyult.
Elkészítése roppant egyszerű és gyors, míg a padlizsán készül, megvan a krém is. Energiatakarékos, időtakarékos, egészséges és nem hízlal, ami manapság újra aktuális lett nálam egy készülődő esemény miatt.
Lássuk hogyan is készül:

Hozzávalók (4 főre)
2 padlizsán
200 g ricotta
1 csipet chilipehely
70 g szárított paradicsom
20 ml tej
1 csipet oregánó
friss oregánó és csípőspaprika a dekoráláshoz
csipet só
egy kevés extra szűz olivaolaj
esetleg parmezánpehely

A padlizsánt két centis karikákra vágjuk, majd a felforrósított grill lapon kockásra sütjük. Sózzuk és meglocsoljuk kevés olivaolajjal.
Míg ez folyamatban van, összekeverjük a ricottakrémet: a ricottát eldolgozzuk a tejjel, ízesítjük a chilipehellyel és a szárított oregánóval, hozzákeverjük az aprított szárított paradicsomot és sóval beállítjuk az ízeket.
A padlizsánokat tányérra halmozzuk, két kanál segítségével hosszúkás formákat vágunk a ricottából a tetejükre, friss csípőspaprikával és oregánóval, esetleg parmezán pehellyel tálaljuk.




Jó étvágyat hozzá!

hétfő, október 13, 2014

Ricottás citromos morzsatorta

Nem tudom, másnál is úgy fogynak-e az édesek, mint náluk, de nekem olybá tűnik, hogy kétnaponta kell valamit kisütnöm, hogy állandóan legyen fogyasztanivalónk. A pogácsák elfogytak, a java még aznap este, a másnapi fotózáshoz már alig maradt valami, a felturbózott rizskoh linzertorta is, ma újra neki kellett feküdjek valaminek. A múltkorában takarítottam a konyhában, amolyan alaposabb módon, és előkerültek azok a régi szakácsfüzetek, amiket még az anyósom adott nekem. Nagyon egyszerű és népszerű receptek vannak benne, minden kategóriában, és ebben akadt meg a szemem ezen a morzsás citromos tortácskán. Gyorsan megvan, a krém belesül a tortába, isteni íze, és isteni illata van. Meg aztán a ricotta/túró nekem nagy kedvencem, jöhet minden mennyiségben és formában, plána így:

Hozzávalók:
300 g liszt
160 g cukor
100 g vaj
2 tojássárgája
1 tojás
1 citrom reszelt héja
1/2 csomag sütőpor
200 g ricotta / vagy zsíros túró
porcukor a tálaláshoz


A sütőt előmelegítjük 180 C-ra.
Egy tálba szitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, belemérünk 120 g cukrot, hozzátördeljük a vajat, és beledobjuk a reszelt citromhéj felét, az egész tojást, majd morzsássá gyúrjuk vagy a kezünkkel, vagy a robotgép ezen funkciójával.
Ezalatt elkészítjük a krémet, amihez a ricottát simára keverjük a megmaradt cukorral, hozzáadjuk a megmaradt citromhéjat és a két tojás sárgáját és lágy krémmé keverjük.
Egy csatos tortaforma alját kibéleljük egy megnedvesített sütőpapírral, ráöntjük a morzsás tészta 2/3-át, egy kanál aljával egyenletesen elnyomkodjuk. A ricottás krémet ráhalmozzuk, ügyelve arra, hogy a torta peremétől 1 cm-t szabadon hagyjuk, majd erre morzsoljuk a megmaradt tésztát. 
Az előmelegített sütőbe toljuk és kb 40 percig sütjük, vagy amíg nem lesz szép aranybarna.
Ha kihűlt, meghintjük porcukorral és tálaljuk.





szombat, október 11, 2014

Egy hét Provansz - igazi tour de force - 3.rész

Moustiers Sainte Marie egy tündérien varászlatos városka, falucska, nem is tudnám megmondani, mi lehet, mely egy kis folyócska által átszelt két hatalmas sziklahegy közé épült. Nem sok lakóház van benn a központban, vagy ami van is, kisebb bolttá, étteremmé, bárrá változott az odatóduló turistatömeg miatt, ám a környezetében van bőven álomházikó. Ki is néztünk egyet, amiben el tudnánk képzelni az életünket. Fotón nem sikerül úgy visszaadni mindazt a szépséget, amit ott láttunk.


Ilyen helyen élni biztos csupa élmény. Ha tele a falu, azért, ha nincs, azért. Nyugalom van mindenképp, az ezernyi látogató mellett is.
A legenda szerint Blacas lovagja, hogy megköszönje Szűz Máriának, hogy épségben hazaért a harcokból, kifeszíttetett egy csillagot a két szikla közé, amely azóta is őrzi a helyiek békéjét, és amit ma is sokan járnak megnézni. 


Alig észrevehető ott az ég közepén a kis csillagocska, de ott van, még mindig.



Aki szeret sétálni és bírja is a strapát, felmászhat egy 14 szakaszból álló meredek úton, egészen a  Notre dame di Beauvoir kápolnáig, ahonnan közelebbről megcsodálhatjuk azt a bizonyos csillagot. Ezen felül ott vár bennünket a csodálatos kilátás, két három barátságos szó a többi megfáradt turistával.






Bevallom, lejönni sokkal de sokkal félelmetesebb volt. Az egész út kövekkel kirakott, amik a sok gyalogos lába alatt már fényesre koptak, és eléggé csúsznak. Felfelé nem olyan vészes, de lefelé....mindenesetre itt vagyok, szóval sikerült leérnem. 
Ajánlom azért, hogy ne fogjatok hozzá gumitalpú cipőben. 
A város nagyon ideálisan épült a két szikla közé és a sziklák között folydogáló kis patakra, köré, mert mint tudjuk, a víz azon felül, hogy megnyugtatja az idegeket a kellemes hangjával, tele van negatív ionnal, amikről köztudott, hogy kedvező hatással vannak egészségünkre. Igazi édenkert ez, jó levegő a magasság miatt, vízcsobogás, friss víz, és finom víz, illetve egészséges környezet a nyugalom és lelki béke miatt.


Sajnos szezonon kívül kevés az étterem, ami még nyitva van szeptember közepén. Láttunk igen sok ígéretes üzletet, de már mind zárva. Hotelünkben is van egy pizzéria - étterem, de az is zárva. Még jó, hogy maga a hotel, Hotel Belvedere, pont a központban, még működik, még ha enni nem is adnak. Van egy igen helyes fűszerbolt az egyik utcában, egy kedves eladó hölggyel, akinek sikerült ránkbeszélnie néhány kiszerelésnyi provanszi fűszerkeveréket, borsos összegekért. Illetve sok a kerámiabolt, elvégre a provanszi fajansz is híres, nem csak a Faenza-i, ahonnan mi jövünk.
A sok delikátesz és pékség mellett végül találtunk egy átlagos kis éttermet, ahol jó áron sikerült megvacsoráznunk. Másnap reggel még tettünk egy sétát, majd egy gasztronómiai kis boltban vettünk két szendvicsnek valót, egy libamáj terrinát, és két szelet sajtot, frissen sült kenyérrel, majd egy kis pékségben megreggeliztünk, újra motorra pattantunk, és irány a grand canyon.






Felkészületlenül mentünk neki ennek a helynek. Azt gondoltuk, hogy az út, melyen utaztunk, arra a kis hídra visz majd bennünket, ami az utolsó fotón látható, de nem. Oda valami más úton lehet eljutni, és aki oda eljut, annak egy újabb hétre való tevékenysége akad. Kínál bőven lehetőséget mindenféle sportot imádó embernek. Hogy melyik szezonban, azt nem tudom, de az biztos, hogy raftingoló embereket láttunk szeptember végén is a folyón, aminek a színe egyébként szerintem földönkívüli.
A rafting szerintem egy igazán megnyugtató tevékenység, természetesen csak akkor, ha az ember nem egy vad folyón teszi, hanem egy nyugalmasabb változaton. Kétszer volt alkalmunk eddigi kirándulásaink alatt kipróálni ezt a relaxáló tevékenységet. Az egyiket anyukáméktól kaptuk, és a ma Lengyelországot a Szlovákiával határoló Dunajec folyón csorogtunk le, közel egy óra alatt. Ez a folyó anno Magyarország része volt. Szomorú volt ezt tudomásul venni. A kirándulás igazi balzsam a városokhoz és a stresszhez szokott idegeknek, javaslom mindenkinek a megtételét.
A másik alkalom kissé izgalmasabb volt, Balin, aholis egy szintén egy órás út alatt egy kicsit vadabb folyón csorogtunk le. Akkor épp egy másik olasz házaspárral kerültünk egy csónakba, a vezetőnknek egy olyan férfiembert adtak, aki beszélt három olasz szót, amik a "jobbra", "balra", "középre" szavak voltak, pont elegendő ahhoz, hogy megvédjen bennünket a beborulástól, aminek én nem örültem volna, mert:
1. úszni nem tudok
2. védőöltözetünk eléggé kőkorszakinak tűnt, és nem hiszem, hogy engem megmentett volna a vízbefulladástól, mert egyenesen félek olyan vízben, ahol nem érintem lábammal a talajt.
Hála istennek nem történt semmi, velem, de emberem, mikor helyet kellett cserélnünk a másik párral, elfeledte beakasztani a lábát az e célra kijelölt kötélbe, és egy kanyarban kiborult a hajóból. A kanyarok arról híresek, hogy ott van a legtöbb örvény, és hát ő pont egy ilyenbe pottyant bele. Mikor elmerült a feje, és a német turista szandálja feljött a víz felszínére, azt hittem özvegyen térek haza a nyaralásból. De feltűnt a feje is, igaz csak egy levegővétel erejéig. Majd újra le.
Ezt megismételte párszor, majd valahogy kikeveredett a vízből, utánunk csorgott, és vezetőnknek kellett őt a hajóba húznia, mert egy szem ereje nem maradt.
Ennek ellenére azt mondom, még egyszer nekifutnék annak a víznek. Mert ha valaki betartja a szabályokat, és a vezető utasításait, nem történhet baj.
Visszatérve tehát Provanszhoz, miután kifotóztuk magunkat, ahol lehetett, mert az utat rossz irányból tettük meg. Azaz a sáv, melyen utaztunk, pont a mélység felé volt, és nem nagyon mertem nézelődni. A másik sáv felé dőlve utaztam, lábaimmal szorítva Danit, annyira féltem. A felénk meredő sziklatömegek nem félemlítenek meg annyira, mint az alattam tátongó üresség, szóval megállás párszor, amúgy húzás lefelé onnan.
Délután érkeztünk Grasse-ba, ami a parfümök fővárosa. Ingyenesen meg lehet látogatni három gyárat, illetve van a hivatalos parfümmúzeum, de az azt hiszem, már fizetős. 
Mi a Frangonardba mentünk be, ez az egyik ingyenes múzeum. Mennyi ember, atyaég!!! Iskolai kirándulások keretében rengeteg diák megy oda. A hatalmas boltban legalább harminc eladó, és mind foglalt legalább hat emberrel. 
Mi inkább sétáltunk egyet a városban. A szomszédos utcában minden bolt Frangonard, legyen szó élelmiszerüzletről, ruhaneműkről, cipőkről, illaszerről, pékségről...mind ezt a nevet viseli. Egy különálló, de szintén a gyár boltjában mi is elcsábultunk, és megajándékoztuk magunkat egy-egy parfümmel, majd megittunk egy frissítőt, és irány Cagnes Sur Mer, utolsó megállónk, ahol, ha az idő úgy engedte volna, három napot is eltöltöttünk volna, a tengerparton.
Ám nem engedte.
Szállásunk, hotel Turf ugyan 50méterre van a parttól, sokra nem mentünk vele. Borús és hűvös időnk volt. A helyre azért esett választásunk, mert azon túl, hogy kellemes a partja, van benne látnivaló is.
Renoir ebben a városban épített magának házat és élete utolsó éveit itt töltötte, a festészetnek és szobrászatnak szentelve életét, egészen halála napjáig. A háza most múzeumként üzemel. Illetve a régi városközpontban van a Grimaldiak egy vára.
Jó félóra séta egyik is, másik is a tengerparttól, de megéri. 




Itt volt szerencsém megkóstolni a híres Sant Tropezi tortát:


Nyaralásunk itt ért véget, mert az idő nem adott lehetőséget, hogy a tengert errefelé is kipróbáljuk, de életemben először ehettem végre szarvasgombát.
A sütőben sült camember ezzel volt bőségesen megszórva. Féltem tőle, mert mindenkitől azt hallottam, hogy iszonyatosan büdös, kellemetlen szagú, és erős ízű, amitől az elfogyasztása is nehézzé válik, de mihelyst felszolgálták, megcsapott az a kellemes illat, aminek nehéz volt ellenállni. Az íze pedig egyáltalán nem volt visszataszító. Sőt, azt hiszem, ha nem lenne olyan drága, még itthon is lenne néha.
Eszembe jut erről egy másik sztori, Danikámnak is elmeséltem a vacsora közben, mikoris egy éven, mikor felkerültem fővárosunkba, a kollégámmal kinn sétáltunk a dunaparton egy délután, és a Gresham palota előtt nyüzgő tömegre lettünk figyelmesek. Odamentünk kíváncsiskodni mi is, és mint kiderült, Sophia Lorent és vendégseregét várták, mert aznap volt a fia esküvője azzal a magyar lánnyal, akivel azóta is együtt élnek. Beálltunk tehát mi is a szájtátók közé. Mint mindig, sokáig kellett tétlenül ácsorognunk, gondolom vártak, hátha szétoszlik a tömeg, de nem sokan akarták feladni a harcot, erre kijött valaki, és a bejárathoz közel állóknak megmutatott a tenyerében dolgokat. Mi messze voltunk ahhoz, hogy lássuk, mit mutogat, de eljutott hozzánk a hír, hogy szarvasgombát, ami aranyárban van. És aki mutogatta, ki volt?????
Maga Armani. Wow, ejha. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer látom őt is. 
Sophiának nyoma sem volt. El is döntöttük, hogy Giorgio után már nem is érdekel bennünket, és mikor tovább akartunk állni, megjelent a vendégsereg. Micsoda előkelő hölgy ez a Sophia. Nagyon nőies, nagyon elegáns. Ennyi évesen is csodás alakja van, és nagyon jól öltözködik. Nem hivalkodó, nem volgáris, igazi úrhölgy.


Egy fantasztikus hét volt tehát, sűrű programmal és rengeteg látnivalóval, amiről mindenképp azt mondanám, hogy megérte. 
Ha újra lehetne az egészet csinálni, a kihagyott helyeket nem hagynám ki, de azokon felül nem raknék hozzá semmit, mert ez a pár város szerintem méltán képviseli Provance megyéjét.

Hűtős pogácsa - Blogkóstolóra Hahópihétől

Blogkóstolni jó, akkor is, ha nincs folyamatban semmilyen játék, elvégre nagyon érdekes és mókás mástól alkotni és tanulni. Mikor azonban ezt önként vállaljuk, és közzé is tesszük ezen a blogkóstolós játékon, még izgalmasabb. A legtöbbször a megosztott recepteken akad meg a szemünk, és nekiállunk megalkotni az adott "szerelmünk" tárgyát, ebben a játékban azonban tudatosan fel kell menjünk egy bloggertárs oldalára, és ott kell szemezgessünk kedvünkre, hogy aztán azon receptet, melynél felcsillant a szemünk és szivünk megdobbant, elkészítsünk saját szájízünk szerint.
Én Hahópihét kaptam, akitől már több recept bekerült a kedvenceim közé és várják elkészültüket, mégsem rohantam ezekhez, azt csalásnak érezném, ezért szétnéztem, hogy ezen játék apropójára mi lehetne a legalkalmasabb elkészítenivaló. A hétvégét kinn töltöm egy kongresszuson, vagyis nem lesz lehetőségem sehova beülni enni, és hazajönni sem, tehát valamit vinnem kell magammal, amit akár csak úgy is bekaphatok, ha úgy adódna, hogy nem bírom ki valami rágcsálnivaló nélkül. A pogácsa....épp a napokban jutott eszembe megint, hogy ez milyen szuper aprósüti, és én még sosem bírtam egy normális darabot sem megalkotni, pedig nekifutottam jó párszor. Mikor anyukám csinálja, nem tűnik olyan bonyolult dolognak, és már jó pár kelt tésztás finomság van a hátam mögött, akkor miért nem megy ez a jó kis magyar sós apróság nekem?
Szóval mikor láttam, hogy Hahópihe már többször csinálta ezt a hűtős pogácsát, és minden alkalommal sikerült neki, bármivel is gazdagította, úgy gondoltam, mindkét kitételt kipipálhatom: ha működik, ez lesz a bevált recept, és lesz tehát hétvégén is mit az uzsonnás csomagba csomagolni.
A lényege, hogy elkészítjük a tésztát, azon nyomban sikáljuk és hajtogatjuk, majd legalább három órára hűtőbe tesszük, és ezen idő letelte után lisztes munkalapon nyújtjuk, vágjuk, kenjük és sütjük.
Egyszerű, nem?
Az övéhez képest én vajat használtam, és nem akartam a boltba rohanni a hiányzó hozzávalóért, ezért nálam a belevaló ez egy negyed fej káposzta volt, megdinsztelve.



Hozzávalók:
500 g liszt
2 evőkanál vaj
negyed fej káposzta apróra vágva
1 dl tej
3 teáskanál só
1 teáskanál cukor
1 csomag szárított élesztő
2-3 dl natúr joghurt
só, bors, köménymag, cukor, méz, olivaolaj (ez a káposztához)
Kenegetéshez
olvasztott vaj
tetejére 
1 tojás

Én a káposztával kezdtem, melyet szeletekre majd apró darabokra vágtam, egy wokba olivaolajat öntöttem, forrósítottam, majd beledobtam a káposztát, sóztam, borsoztam, hozzáadtam kevés cukrot, és hagytam puhulni, majd egy-két evőkanál mézzel felöntöttem, és hagytam abban megpárolódni. Persze mindenki saját ízlése szerint készítheti, arra a káposztára gondolok, amit az adott tésztára is teszünk.
A vajat egy kis lábasban megolvasztottam. A tejet meglangyosítottam, beleöntöttem az élesztőt, és hagytam felfutni. 
A lisztet tálba mértem, hozzáadtam a sót, két evőkanál vajat, a tojást, és két dl joghurtot, valamint a kihűlt és leszűrt káposztát, elkezdtem összedolgozni, majd miután az élesztő felfutott, hozzácsorgattam a lisztes egyveleghez, és úgy gyúrtam össze a tésztát. Ha túl száraz lenne, akkor a joghurttal lehet lazítani, ha túl lágy, akkor plusz liszttel.
Lisztezett munkafelületre borítottam, kinyújtottam, és megkentem a lágy vajjal, majd elkezdtem hajtogatni, egyik oldalt behajtottam a lap 2/3-ig, majd ráhajtottam a maradék részt, ugyanezt alulról és felülről is megtettem, és újra nyújtottam, újra kenegettem, hajtogattam, nyújtottam, kenegettem és hajtottam, vagyis összesen háromszor ismételtem meg.
Az elkészült bucit aztán lisztezett tálba tettem, és hűtőbe toltam legalább három órára.



Miután letelt ez a szükséges minimum idő, ami kitolható akár egész éjszakára, és ilyen izgalmas bucink lett, csak nyújtani kell lisztezett felületen, szaggatni, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatni, tojással megkenni őket, majd előmelegített sütőben 200 C-on 15 perc alatt kisütni. 
És lám, még nekem is sikerült ezalkalommal normális, pogácsának nevezhető pogácsákat sütni.

Köszönöm! Megvan az a recept, ami működik még nálam, pogácsagyilkosnál is!
APROPÓ: Emberem nem bírja megjegyezni ezt a nevet: Pogácsa, és podzsánszkinak hívja.
Miért fontos ez? Tudni kell, hogy mikor anyukámékhoz hazalátogatunk, a visszaútra ancikám mindig az isteni fasírtját és pogácsát süt nekünk, amit így együtt eszünk, az autóban is akár, vezetés közben. Ezt a párosítást Rómában teszteltük le azon alkalomból, mikor anno 2002-ben, amikoris ott éltem egy évig, ancikám, apukám és nagybátyám kijöttek egy napra hozzám látogatóba, és kedvenc nagynénjém ezt csomagolt a férjecskéjének. Nagyon bevált. Azóta ez megy nálunk, ebben a kombinációban. Lehet készítek is pár fasírtot is, az is egy tabu nálam, hátha most az is sikerül. 






Természetesen nem csak ennyi lett, de abban a pillanatban, hogy kisültek a pogik, beállított férjecském, és a kisült mennyiség felét be is vágta, úgy, ahogy volt. Néhányat megtöltött magyar paprikás szalámival, mintha szendvics lenne, és ezzel le is tudta a vacsorát. Annyit mondott, hogy majdnem olyan jó, mint az anyukámé.
Ez már bóknak számít!
Köszönöm!




csütörtök, október 09, 2014

Rizses linzertorta

Elfogyott a reggelirevalónk. Sajnos nem bírjuk átprogramozni az agyunkat a sós irányba, így készülnek ezek a linzertorták, amik a reggeli kávéadaghoz tökéletesek!
Mint pl a mai rizses. Sokkal kiadósabb, mint egy lekváros testvére

Hozzávalók:
Linzertészta
1/2 l tej
100 g rizs
100 g cukor
2 tojás
30 g vaj
1 csomag vaniliacukor
1 teáskanál sütőpor
csipet só


A tejet a vaniliával és a rizzsel feltesszük főni per kb 20 percre. Ezalatt a szobahőmérsékletű vajat a cukorral habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját és alaposan összekeverjük, majd hozzáadunk két evőkanál tejet és a sütőport. Ezután a felfőtt rizshez öntjük, két percig főzzük, majd hagyjuk kihűlni. A tojások fehérjét kemény habbá verjük és a kihűlt krémhez keverjük óvatos mozdulatokkal. A linzertésztát kinyújtjuk, és a sütőpapírral bélelt formába helyezzük, ráöntjük a rizses masszát és 200 C-ra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.

Langyosan vagy hidegen tálaljuk.





Én kevés mandulaszeletet szórtam rá, hogy ropogós legyen, de az természetesen nem hiányzik rá. Ami tetszik benne, hogy a rizs nem veszi át a főszerepet, inkább érzem a tojásos tej krémességét, ami sütés közben szépen fel is jött, majd visszasüppedt, de nagyon krémes. Roppant ízlik. De nekem mi nem??? Ez a baj!