péntek, november 22, 2013

Sütőtökös sajtos tortelloni (derelye) rozmaringos baconos vajban

A tegnapról megmaradt fél kiló töknek kellett új hasznosítási alapot keresnünk, és eszembe jutott anyósom, aki mindig ilyen tortellonikat készít. Mikor van sütőtök, azzal és krumplival, mikor nincs, akkor spenóttal. Mind a kettő isteni finom, ma azonban nem volt választásunk. Én még sosem gyúrtam tésztát. Lehet, hogy ez az én koromban már szégyennek számít, de manapság már minden kapható a boltokban,  tészta is, minden formában. Ha hozzáadom, hogy az ára is szuper, még ha nem is akciós, nem is éri meg itthon pepecselni vele. A gond az, hogy ehhez az ételhez tésztalapra van szükség, amit aztán mi vágunk a kívánt formára. Így nem kerülhettem el sorsom. Meg aztán tudtam én, hogy egyszer eljön ennek is a napja. Igazság szerint ezért indult a blog: hogy megtanuljak főzni. A párom chef, valamit el akartam tőle tanulni. Úgy látom, hogy mióta itt tevékenykedek, ő is kedvet kapott ahhoz, hogy kifejezze magát, és ötletel, segít, vagy ha én nem érek rá, alkot. Sokat köszönhetek ennek az oldalnak és neki is.
Ma ebben vettünk részt ketten, hogy elhasználjuk a hűtőben pihenő másik fél tököt is:

Hozzávalók:
a tésztához:
2 tojás
200 g liszt

a töltelékhez 
500 g sült sütőtök
reszelt parmezán
só, bors, őrölt szerecsendió
kockára vágott kemény sajt

dekorációnak 
a megmaradt töltelék
olivaolaj

2-3 diónyi vaj
füstölt bacon
egy szál rozmaring

A tésztához a lisztet kimérjük egy sima felületre, közepébe mélyedést készítunk, abba ütjük a két tojást, és összegyúrjuk a hozzávalókat. Pihentetjük kicsit, majd kb 1 mm-esre nyújtjuk.
Míg a tészta pihen, összekeverjük a tölteléknek valót. A sült tököt összetörjük, ízesítjük sóval, borssal, őrölt szerecsendióval, hozzáadjuk a reszelt parmezánt, és krémesre keverjük. Kockákra vágjuk a kiválasztott sajtot. 
A kinyújtott tésztát vagy négyzetekre vágjuk, hogy ne legyen tésztahulladék, vagy linzervágóval köröket vágunk. Mi ehhez folyamodtunk ma, mert szép félholdakat akartunk.
A körök közepére kevés tölteléket halmozunk, belenyomunk egy sajtkockát, majd félbehajtjuk, és villával lenyomkodjuk a széleit, hogy főzés közben ki ne nyíljanak.


Gyönyörűségesek. A vizet feltesszük főni, és a forrásban lévő sós vízben kifőzzuk a kis tésztákat. 
Ezalatt egy serpenyőben elkészítjük az "öntetet". Vajat forrósítunk, amiben megpirítjuk a kockára vágott bacont egy szál rozmaring társaságában. 
A megmaradt töltelékből készíthetünk egy kis tök-krémet, amit használhatunk vagy dekorációnak, vagy esetleg funkcionálhat tésztaszószként is. Mi mindkét fajtát elkészítettük, fotón látható. Ehhez a tölteléket kevés főzővízzel és olivaolajjal mixer segítségével krémesre keverjük.

Ha a tortellinik megfőttek, lyukas kanállal a baconos serpenyőbe szedjük, alaposan átforgatjuk, kissé összemelegítjük, és tálalhatjuk is.
A díszítéshez a krémet használtuk, egy kanál segítségével az egyik sarokba halmoztunk egy keveset, majd belehúztunk egy csíkot. Reszelt parmezánt szórtunk a tányérra, erre halmoztuk a tortelliniket.
Az íze....hmmm.....leírhatatlanul finom. Imádom a magyar konyhát, de ezt nagyon el tudom benne képzelni. Derelye nem csak lekvárral és túróval, hanem sós töltelékkel. 


 

 A tökkrémes verzió pedig:




Sok sikert hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése