szerda, március 26, 2014

Burgonyatorták füstölt sajttal, mángolddal és rukolával

Az anyósom rengetegszer készít ilyen sütőben sült köreteket, amikhez a megmaradt főtt zöldségeket használja fel, amik magukban már nem elegendőek egy embernek sem, kidobni meg nem dobunk ki semmit. Ma én épp ehhez az ételhez főztem ki a zöldségeket, tehát kicsit eltér az ő verzióitól.
Nagyon mutatós, nagyon finom. Akár magában, akár köretként is hasznosulhat, és a mángold valamint rucola helyett, amit én használtam, mehet bele bátran bármilyen más zöld is, pl az éppen a slágerlistákat vezető medvehagyma is. 
Én még mindig mángolddal főzök, itt annak van most szezonja, illetve kiegészítettem rukolával a belevalót, így benne és alatta is az van. Füstölt sajttal igazán finom, de bármilyen más sajt is használható hozzá.



Hozzávalók:
500 g burgonya
350 g mángold és rukola vegyesen 
(vagy spenót, medvehagyma, friss hagyma, amit éppen találunk a kertben vagy a piacon)
1 cikk fokhagyma
1 tojás
olvadós sajt
só, bors, őrölt szerecsendió
extra szűz olivaolaj
kevés tej
kevés kenyérmorzsa, vaj a formákhoz
mák a díszítéshez

A burgonyát sós vízben, egészben feltesszük főzni. A mángoldot és rucolát megtisztítjuk, majd serpenyőben kevés olajon a fokhagymával megfuttatjuk, fonnyasztjuk. Ha ez megvan, durvára vágjuk és egy tálba halmozzuk.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
 Ezalatt a krumpli is megfő, meghámozzuk, és a zöldséghez törjük. Kevés tejjel krémesre keverjük, ízesítjük sóval, borssal és frissen őrölt szerecsendióval. 
A tojást kissé felverjük és a zöldséges masszához keverjük. 
A kis formákat vajjal kikenjük, kenyérmorzsával megszórjuk. A sajtot felkockázzuk. A masszával félig megtöltjük a kikent formákat, nekem 6 formára volt elég a töltelék. Mindegyikbe belenyomunk 2-3 sajtkockát, feltöltjük ismét a krumplis masszával, és az előmelegített sütőbe toljuk őket kb 30 percre, vagy amíg nem lesznek kellemesen barnák.
Kicsit kihűtjük őket.
Tálaláshoz rucolaágyon datolyaparadicsommal dekorált tányérre helyeztem őket, rájuk csorgattam kevés olivaolajat és megszórtam őket kevés mákkal. 
Nagyon nyami!





Megéri kipróbálni. Természetesen nem szükséges ilyen pici formákba helyezni őket. Ha gyorsan akarunk egy finom köretet vagy egyszerű finomságot, egy formába is halmozhatjuk a tölteléket. Fantáziánknak és lehetőségeinknek mérten bármilyen formában elkészíthetjük.


2 megjegyzés:

  1. hű, ez pompásan hangzik! és imádom a mardékfelhasználási ötleteket, nálunk sajnos megesik, hogy valami a kukában végzi :-( klassz a blogod, gratulálok hozzá!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Anikó, nagyon kedves vagy. Remélem ízleni fognak a kis tortácskák. Az anyósom, ha maradékból készíti, akkor minden zöldséget apróra vág, beleönti egy tepsibe, csinál egy besamell mártást, amit gazdagít kevés reszelt sajttal, felvert tojással elkeveri, ráönti a zöldségekre és addig süti, míg szép aranybarna nem lesz. Önálló fogásként vagy köretként is kiváló! :)

      Törlés