hétfő, március 24, 2014

Mángoldos baconos tészta

Nálunk nem kapható és nem ismert a medvehagyma, pedig én szivesen fogyasztanám, így folyton kimaradok a hagymás finomságokból, amikből akadnak szép számmal jobbnál jobb receptek a világhálón. Felkínálom hát ezt a tésztát, mert biztos vagyok benne, hogy ebben is kiváló lehet a friss zöld levelű hagyma, amit mi mángolddal helyettesítettük. Ráadásul azon előnyt is élvezzük, hogy párom a különböző cégektől mindig kap termékmintát, pl tésztákat is, hogy meggyőzzék, érdemes őket választani a szezonra, így egy nagyon finom és különleges formájú tésztát habzsoltunk ma be. Megtudtam, hogy a tengerparti vendégeknek is lehetőségük lesz ehhez a finomsághoz, pontosan ebben a formában. Örülök, hogy inspiráltam a párom!




Hozzávalók:
200 g tészta
100 g mángold levél apróra vágva
100 g kockára vágott baconszalonna
só, bors, reszelt parmezán
kevés olivaolaj
kevés vaj

A vizet feltesszük a tésztának főni, sózzuk  (1 liter vízhez 10 g só szükséges)
Ha felfőtt, beleöntjük a tésztát, illetve a mángoldlevelek összevágott fehér szárát.
Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, beledobjuk a bacont, megpirítjuk, majd hozzáádjuk a mángoldlevelek összevágott zöld részét, sózzuk, borsozzuk, majd hagyjuk megfonnyadni, ami pont az az idő, ami alatt megfő a tészta. Ekkor a tésztát lyukas kanállal a "szósz"-hoz szedjük, összeforgatjuk a két összetevőt, kevés vajjal krémessé keverjük, és friss parmezánnal megszórva tálaljuk.




Amit nem értek, az az, hogy hogyan tud egy egyszerű tésztaétel ekkora örömet és gyönyört szerezni egy földi halandónak!
Sok sikert hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése