Már régóta szemezek ezzel a recepttel, és végre eljött a napja, hogy meg is valósítsam. A sütőtök nagy kedvencemmé nőtte ki magát, és mikor megpillantok egy szebb példányt a piacon, veszek is mindig belőle, aztán "majd lesz belőle valami" címszóval meg is sütöm. Félbevágom, és kevés vízzel együtt a tepsibe helyezem őket, majd addig sütöm, míg puha nem lesz. Semmit nem adok hozzá, így nyitva marad előttünk a lehetőség, hogy sósan vagy édesen készítsük el.
Ma egyik feléből készült ez a gnocchi, ami nem hagyományos. Amíg készítettem, az jutott eszembe, hogy magyar nudli is készülhetne ilyen felállásban. Na nem a körítésre gondolok, hanem arra, hogy csak liszt helyett adhatunk a krumplihoz fele lisztet, fele darált diót. Elvégre a dió izgalmas ízt kölcsönöz a tésztának.
A következőképpen készült el ez a verzió:
Hozzávalók:
250 g burgonya
50 g darált dió
40 g simaliszt
2 evőkanál reszelt parmezán
50 g kemény sajt
2 tojás
200 g sült sütőtök
50 g vaj
só, bors, szerecsendió
A sütőtök belsejét kivájjuk, egy mély tálba szedjük, sózzuk, borsozzuk, kevés szerecsendióval ízesítjük, és botmixerrel pépesítjük. A tálalásig ezt félretesszük. A burgonyát sós vízben feltesszük főni. A sajtot apró kockákra vágjuk és kis időre a mélyhűtőbe tesszük. Ha a krumplik megpuhultak, meghámozzuk és krumplinyomón áttörjük őket, hozzáadjuk a tojásokat, a kétféle lisztet, sót, és a reszelt parmezánt, összedolgozzuk. Laza tésztát kapunk. Ebből keveset a tenyerünkbe teszünk, a közepébe nyomunk egy sajtdarabot, és gombóccá formáljuk. Egy lisztezett felületen pihentetjük kicsit, ezalatt felforraljuk a vizet.
Ha a víz felfőtt, sózzuk, majd a gnocchikat erős lángon felfőzzük. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat és a megfőtt gnocchikat lyukas kanállal a vajba mérjük, amit ízesíthetünk zsályalevelekkel akár.
A sütőtök krémet megmelegítjük, egy keveset a tányér aljába szedünk, erre halmozzuk a megfőtt, megpirított gnocchikat, reszelt parmezánnal tálaljuk.
Érdemes kipróbálni, és ha valaki kedvet kap, a szokásos nudlihoz is próbálja ki a diós variációt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése