szerda, március 19, 2014

Limoncello - Citromlikőr

Ádám fogadott rokonomnak dedikálnám ezt a receptet, mert ő az, aki a legtöbbet fogyasztja és kéri ezt a likőrt.
Mivel otthon is kényelmesen és könnyen elkészíthető, álljunk hozzá bátran, megéri. Az olaszok főleg étkezések után fogyasztják ezt a finomságot, mivel nagyon ügyesen támogatja az emésztést. Ugyan még a folyamat közepén tartok, ideteszem a receptet, mert hátha valaki kedvet kap, és velem együtt nekiáll az elkészítésének.

Hozzávalók:
4 kezeletlen citrom
1/2 l 98%-os alkohol
1/2 l víz
375 g cukor

Három nap múlva leszünk készen. Kitartás, megéri.
A citromokat burgonyahámozóval meghámozzuk, ügyelve arra, hogy lehetőleg a legkevesebb rész fehéret vágjunk mellé, hisz bennünket a sárga rész érdekel csak. Egy nagyobb üvegbe rakjuk őket, és felöntjük az alkohollal. Alaposan lefedjük. Akár folpackkal is betakarhatjuk, hogy ne szökjenek el az izgalmas aromák.
Két nap múlva a vizet és a cukrot feltesszük főzni, sűrű sziruppá főzzük.
Hagyjuk kihűlni, majd ezután beleszűrjük az citromos alkoholt.
Egy napot hagyjuk állni, majd üvegbe szűrjük, és készen is vagyunk.




A megszégyenített csupasz citromoknak is szántam sorsot, azok már el is készültek.
Lekvár lett belőlük!


 Pár óra elteltével már ilyen színe volt!



Másnapi színvilág!

Végeredmény:




Nagyon szeretem! Máris idevarázsolta a nyarat a verandára!
Kicsit sem ördöngős, és a várakozási időt leszámítva gyors is! 

4 megjegyzés:

  1. Annyira szeretem! Igazi csajszi likőr Í:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Adam ferfi, apukam is, tesom is, es ok is odavannak erte. Nyaron itt a vacsorak utan automatikusan hozzak a pincerek, mindezt ingyen, es az emberek ihatjak kedvukre. Nos, a mi asztalunkkal rosszul jarnak, mert jar korbe korbe, es el is fogy....egy egesz uveggel!!! De valoban nagyon finomsagos!! En is imadom!

      Törlés
  2. Gyöngyörű a színe és én is biztosan szeretném. Mentettem!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Piroska! Remelem örömöd leled benne!! Igazi nyarat varázsol a házba!

      Törlés