kedd, június 14, 2016

Epres-barackos sajttorta sajt nélkül

A mogyoróvajas mandulatorta bejegyzésben ígértem egy másik nagyon finom, sütés nélküli könnyed tortát. Egy sajttorta, ami sajt nélkül készül, nagyon kevés cukorral, ami kizárólag csakis kókuszvirágcukor nálam, és az alap hozzávaló mind az alapjához, mind a krémhez a mandula. Kicsit nehezebben fellelhető Magyarországon, de nem lehetetlen küldetés. A mandulatorta akkor készült, mikor az én vendégem volt az allergiában szenvedő barátnőm, ezt a tortát pedig akkor csináltam neki, mikor én voltam a soros nála. Az alkalomból a második házassági évfordulóját is ünnepeltük, szükségem volt arra, hogy egy tortával menjek, mégpedig egészszel, ezért az ő tortája csak akkor lett lefényképezve, mikor elkészült, az enyém pedig nem tortaformában készült, hanem két pohárédesség gyanánt. 


Mindkettő nagyon frappáns, és őszintén bevallom, hogy a torta kicsit nagyobb odafigyeléssel készült, és simábbra kevertem a "sajtkrémet", mint a saját magam számára készülő verzióban. De az az ízélményen mit sem változtatott másodszorra.

Hozzávalók:
az alaphoz:
150 g pirított mandula
csipet só
25 g kókuszolaj
60 g méz
fél vanilia kivájt magjai

a "sajtkrém"-hez:
300 g áztatott és meghámozott mandula
2 evőkanál kókuszvirágcukor
180 ml kókusztej zsíros része (kókusztejföl)
30 g kókuszolaj
fél vanilia kivájt magvai

a tetejére:
kedvenc lekvárunk zselatinnal
vagy az én verzióm szerint:
epres baracklekvár chiamaggal elkeverve

Az elkészítés nagyon egyszerű: 
az alaphoz az összes hozzávalót a késes robotgép táljába mérjük (mandulát hidegen) és krémes masszává daráljuk, amit aztán egy csatos tortaforma aljába nyomkodjuk, majd hűtőbe tesszük egy éjszakára. Erre az éjszakára a sajtkrémhez való mandulát beáztatjuk bő vízve, másnap reggel pedig egyesével meghámozzuk. Férjem szerint elég egy konyharuhába tenni őket, és alaposan összedörzsölgetni őket, én azonban ezt a vacakolós megoldást választottam, mert így át tudtam az összes mandulát nézni, és ha van bennük kukacos, azt ki tudjuk iktatni.
Ha ezzel megvagyunk, a mandulát a késes robotgép táljába tesszük, ledaráljuk, hozzáadjuk a cukrot, a vaniliát, az olajat, tovább daráljuk, majd a kókusztejfölt is, és nagyon krémes krémmé dolgozzuk, amivel aztán kitöltjük a tortaformánkat. Ismét hűtőbe tesszük, és elkészítjük a tetejére a gyümölcskrémet.
Én a sütőben sült eperlekváromat használtam fel, amit kiegészítettem a piacon kapható első sárgabarackokkal, és ugyanúgy csináltam, mint a receptben olvasható. A sütési idő lejárta előtt 5 perccel beleszórtam két evőkanál chiamagot, ami zselésít.
Ezt aztán csak leturmixoltam, a torta tetejére kentem, és felhasználásig hűtőben tartottam. A pohárédesség tetejére turmixolás nélkül használtam fel a lekvárt.


  




Óriási sikere volt, a receptet mindenki elkérte, és minden ujjunkat megnyaltuk utána. Érdemes kipróbálni!

2 megjegyzés:

  1. Hú, ez biztos nagyon finom! Ki is fogom próbálni, méghozzá (ha már kedvencet ajánlottad) mentás eperlekvárral! Vagy rozmaringossal. Olyan jó kis recepteket találtam a befőzős oldalon, érdemes kipróbálni mindet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló Dóri, kipróbáltad a receptet végül? Én kétszer is megcsináltam azóta, és más lekvárral is, pl áfonyával, akár frissel is nagyon finom. Most, hogy megjön a friss mandula Sziciliából, még ha hidegebb is van, de újból nekifutok, így férjecském is megízlelheti!

      Törlés