Természetesen a zserbóssága a töltelékben rejlik. Tegnap a "Bake off UK" nálunk legújabb epizódját néztem nyálcsorgatva, amiben épp a kelesztett tészták körül forogtak a témák, mikoris végre megvilágosodott előttem, hogy a kelt tésztás sütik ízlenek a legeslegeslegjobban. Nincs mit tenni. Mák, ricotta, savanykás, bármi jöhet, de a kelt tésztás verziókban való egyesítése ezen fentebb felsorolt néhány alkatrésznek a top nálam. Ha nem kellene órákig keleszteni, tölteni, újrakeleszteni, már tegnap este belefogtam volna a projectbe, ám így ma éjjel megálmodhattam, mi is mehetne bele. A napokban már a fejemben forogtak a zserbó és egy narancsos savanykás süti receptjei, de férjecském azt mondta, elege volt az édességekből. Nem azért, mert nem szereti őket, hanem mert attól fél, kihízzuk a ruhakészletünket. Persze ha nincs semmi, nyavalyog, tehát nem vettem komolyan. Ma éjjel tehát megvilágosodtam. Kelt tésztára vágytam, és a zserbó is számba volt véve, így született meg a kettő egyesítéséből a zserbós tekercs. A töltelék nálunk, édesanyám receptje szerint a házi baracklekvár, és a darált dió cukorral elkeverve. Ez pont belefér egy tekercsbe, és nyilván csigában is istenien megállná a helyét. De most tekercs kellett. Minden volt itthon, ma bele is fogtam a megvalósításába. A tészta receptje a jól bevált, egymilliószor alkalmazott recept.
Hozzávalók:
250 g liszt
1 csomag száraz élesztő
100 g langyos tej
2 evőkanál méz
csipet só
40 g szobahőmérsékletű vaj
1 tojás
A töltelékhez:
baracklekvár
darált dió
kristálycukor
a tetejére olvasztott étcsokoládé
A tészta elkészítése mindig ugyanaz. A lisztet a robotgép táljába szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a mézet. A tejet meglangyosítjuk, beleteszünk egy csipet cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, letakarjuk, és hagyjuk felfutni. Ha megtörtént, a lisztre öntjük. Én belemorzsolom ekkor már a vajat, beleütöm a tojást, és közepes fokozaton elkezdem összegyúrni a tésztát. Ha túl híg lenne a tészta, kevés liszttel javíthatunk rajta. A lényeg, a tészta el kell váljon a tál falától. Ez persze jó 10 perc után érvényes. Ezután a tálat letakarjuk folpackkal, és langyos helyen a duplájára kelesztjük a tésztát.
Ezalatt az idő alatt ledarálunk egy jó marék diót, amit aztán elkeverünk ízlés szerinti mennyiségű cukorral.
A tésztát, miután megkelt, lisztezett deszkán téglalap alakúra nyújtjuk. Mint tegnap a programból kiderült, nem mindenkinek egyértelmű, milyen nagy kell legyen ez a téglalap. Volt aki 10 cm*40 cm-t nyújtott. Nos, 40*30 az kicsit közelebb van a valósághoz. A lényeg, amolyan 0,5 cm vastag kell legyen a tészta. Ezt aztán megkenjük a baracklekvárral, majd rászórjuk egyenletesen a cukros diót, a hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük. Egy sütőtepsit kibélelünk sütőpapírral, és ráhelyezzük a rudat.
Hosszában a közepétől egyik irányban kettévágjuk, felfelé fordítjuk a krémes részt, és összefonjuk, majd a másik felét és kettévágjuk, azt is összefonjuk a töltelékes résszel felfelé, ezután koszorút formázunk belőle és langyos helyen újra kelesztjük.
A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. A megkelt fonatot felvert tojással megkenjük, a forró sütőbe toljuk és kb 40 perc alatt készre sütjük.
Ha megsült, hagyjuk kihűlni, majd a csokit megolvasztjuk, és a fonatra csorgatjuk. Ha van kedvünk, pirított és felszeletelt dióval megszórjuk.
Csudajóóó!!! Már értem, miért is fájt erre a fogam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése