Magyarországról túrót is kaptam a töpörtyűkrémmel együtt, ami még felhasználásra várt, a süti itt ugyanis nagyon gyorsan fogyó eszköz. Nemtom a többi blogger kinek süt-főz olyan sokat mindig, és hogyan áll a kilókérdésekkel, de én, még ha ketten is vagyunk, állandóan sütök. Vannak hivatalos kóstolóim, ők elviszik a megsült dolgok felét, tehát van helye a megalkotott dolgoknak, de a számlák és a bevásárláskor elköltött összegek is nőnek. Vissza kell fogjam magam. Nem is beszélek a mérleg mutatójáról!!
Viszont ha az ember lányának van túró a hűtőjében, muszáj vele kezdenie valamit, nem áll el a végtelenségig, ahogy anyukám szokta mondani, elkészültek tehát a csupacsokis túrós csokicsókok:
Hozzávalók:
a kekszekhez:
280 g liszt
180 g cukor
160 g étcsokoládé
130 g vaj
30 g keserű kakaó
3 tojás
1/2 teáskanál sütőpor
egy csipet himalájai só
a töltelékhez:
250 g túró
100 g porcukor
50 g étcsokoládé
A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. A csokoládét apróra vágjuk, majd a vajjal együtt gőzfürdőben megolvasztjuk. Ezalatt a tojást a cukorral és a csipet sóval habosra keverjük, a száraz hozzávalókat kimérjük. A nagyon habosra vert tojásos masszához szitáljuk a lisztes keveréket és a megolvadt majd kissé kihűlt csokis mixet is hozzákeverjük. Tortazsákba szedjük és sütőpapírral fedett tepsire 5 cm átmérőjű kis csigákat nyomunk.
10-15 perc alatt készre sülnek. Kissé gumiszerű érzetűek a csókok, de ez változik, miután kihűltek. Akár magukban is lehetne őket ropogtatni, vagy lekvárral párosítani. Az én receptemben azonban túró van:
A krémhez a túrót a porcukorral kikeverjük, a csokit apró darabokra vágjuk, majd azt is a túrós krémbe keverjük, és két csokicsókot ezzel a krémmel megkenve összeragasztunk.
Az étcsokis "sztracsatella" ropogóssá teszi a túrótól amúgy megpuhuló kekszeket. Mint látom, a vendégeknek nagyon ízlik.
A megszokott linzerkarika helyett bátran ajánljuk ezt, garantált sikere lesz!
Mint látható, bármilyen forma nyomható ebből a csodás krémből, nem veszíti el a formáját sütés közben, csak kicsit megemelkedik. Úgymond csókosodik.
Habos kávéhoz naaaagyon ideális!!
Nagyon finoman hangzik. A Párom barátai gasztroőrültek, és szoktunk borozásokat, közös vacsikat csinálni. Én pl. ekkor tesztelem a tortákat. Meg a kollégákon, meg az ő kollégáin.... meg a barátokon ha végre összefutok valakivel ;)
VálaszTörlés:) En is szeretem masokon letesztelni a kreacioim. A parom is objektiv, nem mondja, hogy jo, csak mert egyutt elunk. :) Ma is kaptam sok bokot ezekert a csokokert, a parom meg sajnos nem is latta oket. :)
Törlés