szerda, április 16, 2014

Füstölt sonkás borsós tökvirágos tészta

Ebédre!
Este salátát eszünk, ebédre tésztát de zöldségekkel, elvégre tavasz van, vagy mi. Ez ma sem volt másként, borsóval és tökvirággal ízesített tésztát ettem, amit füstölt szalonna darabokkal gazdagítottam.
Jól sikerült. 

Hozzávalók 1 főre:
1 csokor tökvirág
1 marék borsó
100 g füstölt szalonna darabokra vágva
100 g tészta
só, bors,
2-3 kanál krémsajt vagy tejszín

A vizet feltesszük főzni, sózzuk, majd amikor már forrásban van, beleöntjük a tésztát és a csomagoláson feltüntetett idő alatt készre főzzük.
Ezalatt elkészítjük a feltétet, amihez a szalonnát serpenyőben zsiradék hozzáadása nélkül megpirítjuk. Kevés főzővízzel felöntjük, majd beledobjuk a borsót. A tökvirágokat megtisztítjuk, ami annyiból áll, hogy lecsippentjük a szárát a bibével együtt, amihez nem kell nagy tehetség. Elég kétfelé húzni a virágot - szirom és szár, a bibe megy a szárral együtt a kukába. Ennyi idő alatt megfő a tészta, amit lyukas kanállal a serpenyőbe szedünk, kevés vízzel együtt, összekeverjük, átforgatjuk a hozzávalókat, borsot őrlünk rá, a krémsajttal vagy a tejszínnel kiegészítjük az ízeket, majd beledobjuk a virágokat is, gyorsan átforgatjuk és készen is vagyunk.
Nagyon jól sikerült. A virágnak nincs íze, ne várjon tőle senki semmit. Majd egyszer, ha a fejemet rántásra is ráveszem, mutatok jobbat belőle! 
Mára azonban ennyit hoztam:





Jó étvágyat!

2 megjegyzés:

  1. Tökvirágot hol lehet ilyenkor tavasszal venni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Roza, én a piacon vettem, itt Olaszországban. Otthon, mint írja barátnőm, helyettesíthető cukkinivirággal. Nem most érik???

      Törlés