Elkészült végre a régen beígért izgalmas likőröm is. Még Fűszermánia Gabinak ígértem egy ínyére való likőrt valamikor a tavasz folyamán, mikor egy adag limoncellót készítettem, és ami nagyon megtetszett neki, főleg azért, mert három nap alatt elkészül a házi verzió. Nos, ehhez a likőrhöz egy kicsit több idő kell, de munka nélküli várakozásról van szó csupán, nem aktív folyamatról.
Mint a legtöbb likőrfélénél, itt is csak arról van szó, hogy az ízesítéshez használt hozzávalót belemerítjük az alkoholba, és várunk türelmesen, majd?
Íme:
Hozzávalók:
500 ml 90 %-os alkohol
10 emberes friss babérlevél
500 ml víz
375 g cukor
Első fázisban tehát a babérleveleket beletesszük az alkoholba ázni. Addig tartjuk benne, míg a levelek fehérré nem válnak. Lassú feladat, kell legalább egy hét neki, én ráadásul időközben el is mentem itthonról, úgyhogy hagytam ázni 10 napig is. Nem árt meg neki, nem kell megijedni, ha tovább húzodik az első fázis.
Miután ez megtörtént, a cukorból és vízből szirupot készítünk, megvárjuk míg kihül, és beleszűrjük a zölddé vált alkoholt.
Üvegekbe töltjük és készen is vagyunk. Mi hidegen szeretjük a gyomorkeserűket, ezért hűtőben tároljuk, de ez nem feltétlenül szükséges.
Hogy miért is a babérra esett a választás? Mert a babér egy igen hasznos és fontos fűszernövényünk. Itt Olaszországban sövényként szinte minden kertes ház kertjében vagy akár az út szélén is megtalálható. Tipikus mediterrán növény, mert ez az éghajlat a legkedvezőbb a növekedéséhez. A győzelem jelképeként elhíresült szimbólum. Legalapvetőbb felhasználása a konyhában jellemző, a marha és vadhúsok pácainak alapvető hozzávalója. Nem hiányozhat a savanyú káposztából sem, de rendkívül érdekes ízt ad az uborkának, a heringnek és a fűszerecetnek is. De mást is tud ám. Nagyon izgalmas és finom illatú növény, és illatával és aromájával különleges ízt ad több ételnek is. Mint tudjuk, Magyarországon is elterjedten használt főleg főzelékekhez. Terapeutikus hatása kevéssé ismert, de kisebb egészségügyi problémák, főleg emésztési nehézségek megoldásában is hatásosan használható. Ez a likőr pont ennek a tulajdonságnak a kiaknázására készült, ami a levélben található esszenciális olajoknak köszönhető. Intenzívebb ízhez elég megemelni a levelek mennyiségét az alkoholban.
Akár más fűszernövényekkel is dúsíthatjuk a likőrünket. A babér mellett kerülhet bele rozmaring, zsálya, kakukkfű, vagy bármilyen kedvenc, mezei gyógynövény. Ki ne ismerné a híres svédcseppet, mely minden betegségre gyógyír lehet. Elég fantáziánkra támaszkodni, ha különleges házi készítésű likőrrel szeretnénk meglepni vendégeinket.
Mint jól látható a cimkének használt leveleken, a fehérebb fajta az alkoholból kivett és még nem teljesen kiszáradt verzióról van szó, míg a zöld a már kiszárított friss levél színe.
Izgalmas, nemde?
Nagyon nagy örömömre meg is kóstolhattam :) Köszönöm Kriszta, nagyon finom, tényleg nekem való különlegesség.
VálaszTörlésNagyon köszönöm Gabi a kedvességed és nagyon örülök, hogy megismerhettelek benneteket! Igazán tündériek vagytok! Köszönöm!
Törlés