hétfő, június 16, 2014

Bazsalikomos vaj kendermag olajjal sok-sok hasznos információval

Semmi különös, csak bazsalikommal és kendermagolajjal gazdagított vaj, ami nagyszerű a reggeli piritóssal vagy bármilyen grillezett hússal, grillezett vagy sült zöldségekkel, tésztaszószokba, pl a paradicsomost nagyon feldobja, én már ki is próbáltam, vagy ahogy ízlésünk megkívánja. Ez a bejegyzés inkább ismertető jellegű, a két hozzávaló jótékony hatásairól akar szólni.




A kendermagolajra azon egyszerű okból esett a választásom, mert nem volt otthon olivaolaj, de nem is baj, hisz ezen olaj jótékony hatásairól a következőket találni a neten:


"A kendermagból magas tápértékű olaj sajtolható ki, amely a növényvilágban a legnagyobb mennyiségben, 77%-ban tartalmaz olyan esszenciális zsírsavakat, amelyeket a test nem képes önmaga előállítani, a táplálkozás során kell felvenni. Fontos szerepet töltenek be az immunrendszer megfelelő működésében, gyulladáscsökkentésben a vérnyomás szabályozásában. Nagy mennyiségben elsősorban a növényi olajokban találhatjuk meg őket. 


Testünk sejtek milliárdjaiból áll, melyek kölcsönhatása, harmonikus működése egészségünk alapja. Közérzetünk, immunrendszerünk működése és betegségekre adott válasza nagyban függ sejtjeink helyes vagy helytelen működésétől. Az esszenciális zsírsavak többszörösen telítetlen vegyületek, melyek között van omega-6 zsírsav (linolsav) és omega-3 zsírsav (alfa-linolénsav) és GLA is. Ezek nélkülözhetetlenek az emberi táplálkozásban, mert nem tudja őket a szervezet előállítani ezért az ilyen zsírsavakat kívülről kell pótolni. 

GLA
A Gamma linolénsav (GLA) egyike az alapvető vagy esszenciális zsírsavaknak. Fontos összetevője a sejtfalnak. Ha kevés van belőle, felbomlik a vízháztartás egyensúlya, kiszáradáshoz, ráncosodáshoz, allergiához, ekcémához vezethet. A kutatások bebizonyították, hogy nőknél a menstruációs ciklus minden mellékhatás nélküli fenntartása érdekében meghatározott mennyiségű GLA-t kell bevinni. A GLA megtalálható más növényekben is mint borrágófű (Borage officinalis L.), kankalin (Oenothera biennia L.) vagy a feketeribizli magja (Ribes nigrum L.), de egyedül a kendermagolaj tartalmaz a GLA-n kívül az omega3 és omega6 zsírsavakból is kellő mennyiséget, a szervezet számára ideális 1:3 arányban.

A GLA rendkívül pozitív, gyógyító hatással van a következő betegségekre, tünetekre:
  • Bármilyen gyulladás
  • A látás romlása
  • Nehezen gyógyuló sebek
  • Súlyos lefolyású, fertőző betegségek, mérgezés után rehabilitáció
  • A bőr feszességének és rugalmasságának megőrzése
  • Endometriózis (női méhszövet-túlburjánzás) megelőzése és kezelése
  • Ízületek regenerálása
  • Ekcéma kezelése
  • Fájdalmas menstruáció, menstruáció elmaradása, 
  • Frigiditás, meddőség
  • Potenciagyengeség
Omega 3 és Omega 6 zsírsavak gazdag forrása

Az omega-3 és omega-6 zsírsavak fontos összetevői a sejtmembránnak. Míg a telítetlen zsírsavak hiánya már régóta ismert problémákat okoz, azt csak néhány éve tudjuk bizonyosan, hogy különös jelentősége van a telítetlen zsírsavakon belül az omega-3 : omega-6 aránynak. Az ideális az 1:3 volna, ezzel szemben a civilizált világban szokásos, rosszul összeállított étrend 1:10-1:30 arányban tartalmazza ezt a két fajta zsírsavat. A helyes arány visszaállításához omega-3 zsírokban gazdag étrendet (kendermag, len, dió, mogyoró, repce, tengeri halak) javasolnak az orvosok és táplálkozástudományi szakemberek. Az összes elfogyasztott omega-3 zsírsav mennyisége napi 1-1,5 g körül lenne ideális, a fenti arányok megtartásával.

Megfelelő mennyiségű Omega3 - Omega6 zsírsavak bevitele esetén tapasztalható pozitív hatások:
  • Anyagcsere folyamatok természetes elősegítése
  • Az immunrendszer erősítése
  • Agyi folyamatok megfelelő működése
  • Csökkenti a koleszterin szintet
  • Csökkenti a vérnyomást, helyreállítja a vérkeringést
  • Bőrfiatalítás, többek között plasztikai műtétek utáni regenerálás
Napi 1-2 evőkanál olaj szájon át történő fogyasztása javasolt. Ez fedezi a szervezet teljes napi szükségletét Omega3 és Omega6 esszenciális, telítetlen zsírsavakból. Az optimális hatás elérése érdekében a reggeli vagy kora délutáni órákban fogyassza, étkezés után vagy közben.

Ajánljuk tészták, sütemények, saláták, öntetek készítéséhez, joghurtok és egyéb ételek ízesítésére is kiváló. Ne hevítse 180 ° C fölé!

Fürdés után a bőrbe maszírozva, vagy fürdővízbe téve kiváló bőrápolásra, hidratálásra, kóros szárazság kezelésére.

Az esszenciális zsírsavak megfelelő mennyiségben történő bevitele pozitív hatással bír a következő betegségek esetében: 
  • Neurodermitis (az ekcéma egy makacs formája) 
  • Menstruáció során fellépő fájdalmak 
  • Ízületi gyulladások 
  • Cukorbetegség eredetű idegbántalom 
  • Érrendszeri betegségek 
  • Vérrögképződés megelőzése 
  • Krónikus húgyhólyaghurut 
  • Pikkelysömör 
  • Gyomorfekély 
  • Cukorbetegség
Emellett az esszenciális (omega3, omega6, GLA) zsírsavak fontos szerepet játszanak a következő élettani folyamatokban: 
  • Agyi folyamatok 
  • Növekedés és fejlődés 
  • Csontok és ízületek egészsége 
  • A bőr vitalitása 
  • Hajnövekedés 
  • Anyagcsere folyamatok 
  • A reproduktív rendszerek fenntartása
A kendermagolajban található GLA erősíti az idegeket (idegrostokat, amelyek az ingereket továbbítják) és segít megelőzni a diabétesz okozta idegbántalmakat, mint perifériás neuropátia, érzéketlenség, fájdalmak, hőháztartás zavarai, érzékelés hiánya a végtagokban. 

Látási problémák
A GLA segíthet a szemszárazságon, mint például a Sjogrenov szindróma, ahol a tünetek a száraz szemek és száj. 

Csontritkulás
Az esszenciális zsírsavak és a GLA hiánya csontritkuláshoz vezethetnek. Kutatások kimutatták, hogy GLA használata segít a csont tömegének megtartásában és növelésében. Az alapvető zsírsavak segíthetik a kalcium felszívódását, növelik a kalcium beépülését a csontokba, csökkenti a kalcium anyagcsere általi elvesztését, növeli a csontok erejét, és segíti növekedésüket. Mindez segíti a csonttömeg növelését ahol lehetséges. 

Klimax tünetei
A kendermagolaj és a GLA nagyon hatékony a láz, hőingadozások letörésében. Habár az egyértelmű hatását még nem mutatták ki a GLA és kendermagolaj használatának, sok nő számolt be jelentős jobbulásról. Mielőtt ilyen okból fogyasztana GLA-t, javasoljuk az orvosával való egyeztetést. 

Menstruációs fájdalmak
A GLA-val kezelt nők esetében ugyan vegyesek az eredmények, nagy hányaduk számolt be jelentősen kevesebb menstruáció előtti fájdalomról. A változások a következő tünetek csökkenésében jelentkeztek: mellek feszültsége, depresszió, irritáció, hiperérzékenység. 

Ekcéma, pattanások
Számos tanulmány mutatott ki pozitív változást a GLA fogyasztásának köszönhetően a bőr gyulladtsága esetén, viszketés, pirosság, hámlás tüneteinek enyhítésekor. Esetenként különbözhet a GLA által elérhető pozitív hatás, ezért tanácsoljuk, hogy forduljon orvoshoz ha ilyen célból használja. 

Allergiák
Az allergiára hajlamos embereknek ajánlott több esszenciális zsírsavat fogyasztania. Tanulmányok szerint az allergiára hajlamos szoptató anyák alacsonyabb GLA szinttel rendelkeznek anyatejükben, ezáltal gyermekük is hajlamosabb lesz az allergiára. 

Reumás fájdalmak
A GLA csökkentheti az ízületi gyulladásokat, a „reggeli összetörtség” érzését ezáltal csökkenteni lehet a reumás fájdalmak enyhítésére fogyasztott fájdalomcsillapítók mennyiségét. 

Figyelemzavar / Hiperaktivitás (ADHD)
Habár még további kutatások szükségesek a gyermeki viselkedés tanulmányozására, az Omega 3, Omega 6 és GLA pozitív hatása kimutatható. 

Alkoholizmus
A GLA csökkentheti a sóvárgást az alkohol után, és megelőzi a májkárosodást. 

Rák
Habár a vélemények megoszlanak, a GLA bizonyítottan hasznos a mellrák esetében, és vannak, akik szerint segít a vastagbélrák és egyéb rákfajták megelőzésében. A legfontosabb hogy megfelelő étrend esetén a telítetlen zsírsavak fogyasztása (Omega 3, Omega 6 és a GLA) fiatal kortól kezdve, segíthetnek a rák megelőzésében. 

Fogyókúra
Több tanulmány szerint a GLA segít a túlsúly csökkentésében különösen azoknak a családoknak ahol örökletes az elhízásra való hajlam, más tanulmányok kimutatták hogy a GLA hatékonyabb egyszerű túlsúly (ha csak 10%-al magasabb testsúlyunk a javasoltnál) csökkentésére. 

Magas vérnyomás, szív és érrendszeri betegségek
Állatkísérletek kimutatták hogy a GLA (külön vagy Omega 3-al kombinálva) csökkentheti a vérnyomást és segít megelőzni a szív és érrendszeri betegségeket. Egy tanulmány szerint perifériás érbetegében, valamint érszűkületben szenvedő betegeknél jelentősen javíthatja a vérnyomást."  - (Forrás: http://www.biokendermagolaj.hu/ az oldalon az olaj meg is rendelhető)


Nyilván a vajban található mennyiséggel nem oldjuk meg az összes fent említett problémát, ajánlott az olaj hosszabb ideig tartó szedése, de finommá tette az amúgy is finom vajat. Olivaolajban tavaly tettem már el leveleket, és csináltam már pestot is. A hagyományos verzióra gondolok most, a genovaira, aholis bazsalikom, fenyőmag, fokhagyma, extraszűz olivaolaj és parmezán van összeturmixolva. Ebben a bejegyzésben találhatóak meg a receptek.
Szeretem a bazsalikomot. Mikor van frissen, rendszeresen veszek belőle. Néhányszor már ültettünk is, de nem akart sosem megmaradni. Lehet nem cserépben kellene tartani, hanem beültetni a kertbe. Max kipróbálom. 


Mire is jó a bazsalikom?

A növény cseranyagai és illóolajai a felfúvódást csökkentik, valamint gyomorrontás esetén segítenek. A bazsalikomnak ismeretes étvágyjavító, szélhajtó, köhögés csillapító hatása. Ismert vizelethajtó hatása is, bár ritkán alkalmazzák erre a célra. Jó idegerősítő. A gyógynövény csökkenti a magas vérnyomást, és megvéd a stresszes állapot kialakulásától. A gyógyszerészek bebizonyították, hogy szoptató anyukáknál serkenti a tejelválasztást (Illóolaját terhesség alatt ne használjuk. Az illóolaja tartalmaz egy esztragol nevű anyagot, melyről nem zárható ki, hogy sejtkárosító hatású, ezért várandós és szoptatós kismamák, csecsemők és kisgyermekek lehetőség szerint ne alkalmazzák. Hosszú ideig történő használata sem ajánlott). A növény leveléből kinyert lé bőrgyulladások és rovarcsípések gyógyítására alkalmazható. Antibakteriális hatása miatt torokgyulladásoknál öblögetőszerként, kenőcsökben nehezen gyógyuló sebekre alkalmazzák.
És mint megtudtam egy másik forrásból, a bazsalikomos olaj féregűzőként is megállja a helyét.



És végül a recept:


A vajhoz a mixer poharába tettem a megmosott megszárított leveleket, kb 20 darabot, ehhez adtam 100 g vajat (nem margarint) kb 20 csepp kendermagolajat és egy csipet reszelt parmezánt, majd pépesítettem. Kész is.

2 megjegyzés:

  1. Ezen egy darabig gondolkodtam, de úgy döntöttem eszem bazsalikomot. Sokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Edina, nyilván frissen finomabb, de nekem nem marad meg sosem sokáig a palánta. Frissen veszek a piacon, de az sem áll el a végtelenségig, azért ezek a felhasználási módok. Így megmaradnak vaj vagy olaj formájában!

      Törlés