hétfő, november 10, 2014

Sütőtökös sokmagvas kenyérke

Sütőtökkel dúsított kenyeret csináltam már, az azonban inkább volt édes, mint mindennapi használatra való, ezért a mai napon megalkottam ezt a bucit háromféle olajos maggal. Naaagyon guszta, és nagyon finom. Most pár napig ekörül fog forogni a menü.
Nagyon szeretjük a grillezett camambert sajtot hagymalekvárral, amihez nagyon kell egy kenyérféle, pl ez:


Ugyan alaposan megdagadt, és szétkelt, de olyan finom.

Hozzávalók:
100 g sütőtök
500 g liszt
kb 200 ml tej
1 kocka élesztő
2 evőkanál olaj
1 evőkanál méz
1 teáskanál só
olajos magvak ízlés szerint (lenmag, szezámmag, napraforgómag, tökmag)

A sütőtököt mostanában már sokadszorra úgy készítem el, hogy egy tepsit kibélelek sütőpapírral, meglocsolom vékonyan olivaolajjal, ráfektetem az 1 centis szeletekre vágott, megtisztított sütőtököt, sózom, borsozom, melléjük dobok két három gerezd fokhagymát, esetleg két rozmaring ágacskát, meglocsolom kissé olivaolajjal és 180 C-os sütőben 30 perc alatt készre sütöm. Ez így magában is jó, de köretnek meg aztán igazán kiváló.
Ezalkalommal is így készítettem el egy kiló sütőtököt, amiből 100 g-ot a kenyérhez használtam fel, és máris ízesebbé tettem a kis cipót.
A 100 g-ot tehát krumplinyomón átnyomtam, úgy, hogy a felesleges nedvességet igyekeztem gyengéden kinyomkodni előbb a szeletekből.
Az átnyomott püréhez mértem a lisztet, beleadagoltam a többi száraz hozzávalót, 100 ml tejet meglangyosítottam, kevés cukrot adtam hozzá, belemorzsoltam az élesztőt, és hagytam kissé megfutni, majd a lisztes mixhez adtam, beindítottam a dagasztókarral ellátott robotgépet, és elkezdtem gyúrni. Annyi tejet adtam hozzá, amitől lágy tésztává állt össze az egész. kb 10 percig gyúrtam a tésztát, majd a cipót beliszteztem, a tálat letakartam folpackkal és meleg helyre tettem keleszteni.
Miután a duplájára dagadt, átgyúrtam, formát adtam neki, egy sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, bevágdostam a tetejét, és újra kelesztettem.


Ezután 200 C-os sütőbe toltam, melléhelyeztem egy kis tálban kevés vizet és kb 30 perc alatt aranybarnára sütöttem.




A sütőtöknek köszönhetően nagyon finom maradt egészen az utolsó szeletig. Pirítva nagyon finom volt, a magvak is átpirultak kissé, különleges ízt kölcsönözve a kenyérnek. Érdemes volt elkészíteni. Köszönet a kedvenc piacos nénikémnek!

2 megjegyzés: