hétfő, november 24, 2014

Sütőtök szeletek fűszeresen

Mint említettem már pár bejegyzésben, rákaptam a fűszeresen sült sütőtökre, aminek a receptjét attól a piacos nénitől kaptam, akinek rendszeres vevőjévé váltam. Mondja, hogy nem sokan ismerik a sütőtököt itt Faenzában és nem is sokan veszik, ezért recepteket is adnak hozzá, és azzal kínálják eladásra. Én elmondtam, miket csináltam már belőle, de örömmel vettem azt a listát, amiről már elkészült a sütőtökös kenyér és ez a fűszeres verzió immáron már többször is. Szinte már csak ezt veszek köretnek.

Nagyon egyszerű az elkészítési módja, de aki egyszer kipróbálja, rabjává válik, mint én.

Hozzávalók:
sütőtök
só, bors, fokhagyma
friss rozmaringág
olivaolaj

A sütőtököt egy centis szeletekre vágjuk. Legújabb ismereteim szerint már le sem vágom a héját, csak a magjait vájom ki. A héja a sütés során megpuhul és simán fogyasztható.
Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, majd rácsorgatok kevés olivaolajat. A felszeletelt tököt erre fektetem. Megszórom sóval, borssal, majd megforgatok minden egyes szeletet. Újra borsozom, sózom, a szeletek közé dobom a fokhagyma szeleteket, a rozmaringágakat megmosom, beledobálom a tepsibe azokat is, majd 180 C-ra előmelegített sütőbe tolom 30 percre.

Bármivel fogyaszthatjuk, halak - húsok mellé köretként, salátához, de magában is isteni finom. Én most céklával és friss salátával ettem, balzsamecetet csurgattam rá és frissen sült sokmagvas kiflicskékkel tömtem magamba:




Jó étvágyat!

4 megjegyzés:

  1. Millió változatát láttam már az elkészített töknek, de ez új számomra. Biztos finom lehet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Nekem is nagyon új volt, de annyira bejött, hogy mint írtam, azóta állandóan ezt csinálom. Jobban érzem a sütőtök édes ízét is. Ha kipróbálod, szólj! Üdvözöllek!

      Törlés
  2. Hasonlóan sütöm én is, sőt, ugyanígy :) Pluszban néha még kakukkfüvet teszek rá és ha édesre vágyom, akkor sütés után csorgatok rá egy kis mézet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazi gyongyszem es a valtozat. Mezzel meg nem probalta. Ugy Derek ebben a felallasban

      Törlés