kedd, augusztus 26, 2014

Spaghetti fehérítő zeller pestóval

Mostanában nagyon rákaptam a makrobiotikára, és sokat járok a helyi étterembe, ahol egy tagsági kártya kiváltása után nagyon kedvező áron lehet nagyon egészségesen enni. A vacsora vagy ebéd, amit felszolgálnak, mindig két fogásból áll: egy levesből és egy vegyes második fogásból, ami egy nagy tányéron felszolgált 5féle étekből áll: rizs, tészta, hüvelyes, zöldség serpenyőben elkészítve és valamilyen saláta. Ezeket aztán pont ebben a sorrendben kell elfogyasztani. Nagyon bőséges az adag, és meglepően nagyon finomak az ételek. Mikor elolvastam Oshawa adott könyvét, nem képzeltem mellé ízeket, hisz leginkább a sót részesíti előnyben, amiről el kellett ismernem, hogy nem véletlenül olyan fontos az életünkben, kiemel minden ízt, még az unalmasnak tűnő dolgokét is. Cukrot egyáltalán nem használ, inkább a malátákra koncentrál, amik azon kívül, hogy édesítésre vannak, még egyéb hasznos dolgokkal is ellátják a szervezetet és gyógyító hatással is bírnak. A napi menüben legtöbbször van két édesség is, ami viszont nem foglaltatik benne az igen kedvező egységárban, de ilyen édesszájú, mint én, hogyan is mondhatnak le róluk. Már csak azért sem, mert iszonyatosan finomak, leginkábbis a sorbettok, vagy hígabb fajtájú fagyik, amik pont az előbb említett malátából és gyümölcsből készülnek.
Ami miatt erre a témára kitértem, az azért van, mert a tésztákkal felszolgált szószokhoz hasonlít ez a mai pestó, ami fehérítőzellerből, bazsalikomból, pisztáciából és citromból készült. Nagyon izgalmas és krémes lett, amin el is csodálkoztam.

Hozzávalók:
100 g spaghetti
150 g fehérítő zeller
20 g pisztácia
2 bazsalikomág bőséges levélzettel
egy fél citrom leve és reszelt héja
olivaolaj
só, bors

A tésztának feltesszük a vizet főni, sózzuk, és ha forrásnak indult, beledobjuk a tésztát, aminek kb 10 perc a főzési ideje. 
Ezalatt elkészítjük a pestót: a fehérítő zeller szíve érdekel bennünket, mert azok a szálak még zsengék, és nem szálasak. Ezt megmossuk, levelestől felaprítjuk és a késes aprító táljába tesszük. A bazsalikom leveleit szintén megmossuk, megszárítjuk, azt is a tálba szórjuk, beleöntjük a pisztáciát, ráreszeljük a citrom héját, belefacsarjuk a levét, sózzuk, borsozzuk, nyakonöntjük extra szűz olivaolajjal és pépesítjük.
Egy serpenyőbe öntjük, majd ha a tészta megfőtt, meggyújtjuk alatta a gázt, és rászedjük a tésztát. Ha szeretjük a tésztát szűrni, mindenképp vegyünk le egy csészényi főzővizet, amivel szükség esetén krémesebbé tehetjük a szószt. Összemelegítjük a pestóval a tésztánkat, ha túl száraznak tűnne, akkor kevés főzővízzel hígitjuk, majd tálaljuk.
Nagyon friss és nagyon kellemes ízű tésztaételt kapunk. A citrom szépen átérződik az ízeken, de nem nyomja el a többi hozzávalót sem. 
Nagyon gyors, nagyon egyszerű és pillanatok alatt asztalunkra varázsolhatjuk a nyarat, még ha kint hideg szelek fújnak is.




Jó étvágyat hozzá!

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jól hangzik. :) De nem nyomja el a pisztácia ízét? Bár tudom, nekem elnyomás mániám van... :) Sőt a makrobiotikáról is írhatnál!!! :) :) Ez érdekes volt. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Edina, a pisztáciát valóban kevésbé érezni, de ezen lehet segíteni, ha megduplázod az adagot. Macrobiotikáról írok még, sőt, lesznek receptek. Addig visszairányítalak egy régebbi bejegyzéshez: http://cheffeleseg.blogspot.it/2013/09/macrobiotika-nyomokban.html
      illetve:
      http://cheffeleseg.blogspot.it/2013/09/szilvas-pate-ahogy-azt-macrobiotika.html

      Törlés
    2. Illetve lenne még egy bejegyzés egy nagyon gyors és hatékony "gyógy szerről" a gomásióról, amit a macrobiotika aazért alkalmaz, hogy a vér savasságát visszaállítsa a normál Ph értékre:
      http://cheffeleseg.blogspot.it/2014/01/gomasio-sos-szezammag.html

      Törlés