péntek, július 25, 2014

Lazacos fettuccine tejszínnel és mákkal

Szerdára volt betervezve ez a tésztaétel, amikorra is anyósomat vártam ebédre, első fogásként, ha másodiknak nem töltött paradicsomot készítettem volna, amihez az érett és hatalmas piros paradicsomok közepét ki kellett vágni, aprítani, majd a cous-coushoz adni. Itt kezdődött a menü módosítása: nem használtam fel az összes aprólékot a paradicsomok töltelékébe, így ami megmaradt, abból úgy döntöttem, hogy tésztaszósz lesz egy másik napra. Fel is tettem egy cikk fokhagymával a szokásos eljárás szerint főni a maradékot. Mivel ebben volt mag és hús is, a főzési idő lejárta után mixereltem az egészet és olyan finom lett, hogy nem volt kedvem lehűteni majd egy másik napon melegíteni. Ezért az aznapi menü a paradicsom köré épült. A lazac pedig megmaradt mára.

Hozzávalók (1 főre)
60 g tojásos fettucine 
50 g füstölt lazac
diónyi vaj
fél citrom
cc. 50 ml tejszín
só, bors,
ízlés szerint mák
nagyszemű tengeri só

A tésztához feltesszük a vizet főni, miután felforrt, nagyszemű tengeri sóval sózzuk, és beledobjuk a tésztát, aminek kb 5 perc a főzési ideje. Ezalatt épp elkészül a szósz, amihez a lazacot felaprítjuk, egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, beledobjuk a lazacot, átforgatjuk, miután színt váltott, belefacsarjuk a fél citrom levét, hagyjuk elpárologni, majd sózzuk, borsozzuk, és hozzáadjuk a tejszínt.
A tésztát a szószhoz szedjük, átforgatjuk, ha túl száraz lenne, kevés főzővizet és kevés tejszínt adunk hozzá, megszórjuk a mákkal, ha van kedvünk hozzá, és tálaljuk.
Nagyon ízlik, a citromtól kissé megmaradt a savanykás íz, de nem nyomta el a lazac aromáját, és a mák megadta a ropogós részt is. 
Isteni finom!! 




Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése