szerda, december 17, 2014

Datolyatortácskák mandulával, dióval és rengeteg csokival


A téli időszakban automatikus is megemelkedik a fontos ásványi anyagok utáni vágy, ami a szárított gyümölcsök fogyasztásában mutatkozik meg. Inteligens szervezetünk megemeli az ezen deliciák utáni igényünket, és azt vesszük észre, hogy esténként mandulát vagy diót majszolunk, elrágcsálva mellé egy-két datolyát, vagy aszalt szilvát, fügét. Nagyon kaloriadús dolgokról van szó, ugyanakkor nagyon egészségesekről is. Az étcsokoládé egy nagyon fontos magnézium forrás, a datolya azon túl, hogy az egyik legősibb gyümölcs , értékes tulajdonságokkal rendelkezik: tartalmaz B-vitamint, kalciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is. Tekintélyes mennyiségű kalcium és a magnézium tartalma miatt könnyedén juthat a szervezet ezen szükséges anyagokhoz. Étkezési rosttartalma szintén nem lebecsülendő. Nagymennyiségű ásványianyag tartalmának köszönhetően vértisztító hatású, de egyes vizsgálatok szerint jótékony hatása van a légzőszervekre is. Növényi hormontartalmának köszönhetően a változókor idején segíthet a hormonháztartás egyensúlyának megtartásában. Réz és kálium tartalma elősegíti a szervezet regenerációját. Magas cukortartalma miatt túlzott fogyasztása a cukorbetegek számára nem javasolt. A mandula fehérjét, egyszeresen telítetlen (olajsav) és többszörösen telítetlen zsírsavakat, olajat, szénhidrátokat és ásványi sókat (K, Ca, Mg, Fe, P) tartalmaz. A dió mint tudjuk, az agyhoz hasonló alakkal rendelkezik, ebből adódóan az agyműködést segíti. Ezen felül a friss dió, mogyoró és mandula elsődleges étrend-kiegészítő. A legutóbbi kutatások szerint zsírösszetételük, magnéziumtartalmuk és magas (5-6 %) rosttartalmuk jóvoltából ezen olajos magvak jótékony hatásúak a szív- és érrendszerre.
A mai édesség ezekből a csodálatos, a természet által számunkra felkínált magvakból épült fel. Hozzávalóként csak szárított gyümölcsök, étcsokoládé és 2 tojásfehérje szükségeltetett, a kenceficéhez kevés krémsajt. Lássuk hogyan. Azonnal hozzátenném, hogy akár torta is készülhet belőle, ha megduplázzuk a mennyiségeket, és az ünnepek alatt bátran kínálhatjuk a vendégeknek is, senki nem fog panaszkodni, sőőőt, repetázni fog belőle.


Hozzávalók:
6 kis kuglófformához:
2 tojásfehérke
60 g cukor
100 g étcsokoládé
50 g dió
37 g mandula
90 g datolya
kevés rumaroma

A bevonathoz:
100 g mascarpone/krémsajt
2 evőkanál tejföl
porcukor ízlés szerint
kevés rumaroma

esetleg kevés kakaópor, pirított mandula/dió a dekoráláshoz

A sütőt előmelegítjük 180 C-ra.
A tojások fehérjét habverővel keményedésig verjük, majd apránként adagolva hozzáadjuk a cukrot, és addig dolgoztatjuk a gépet, míg egy fényes habot nem kapunk (Ez tulajdonképpen a habcsók alapja is). Közben a datolyát, mandulát, diót és csokoládét apróra vágjuk, a kemény habhoz keverjük óvatos mozdulatokkal. 
A szilikonformákba kanalazzuk, majd a meleg sütőbe toljuk kb. 30 percre.
Kis színt kap a teteje, de nem kell agyonsütni.

Ha valaki duplaadagból tortát csinálna, akkor kivajazott csatos tortaformába egyengeti a krémet és kb. 40-45 perc alatt készre süti.
Hagyjuk teljesen kihűlni.
A bevonathoz a mascarponét a porcukorral és a tejföllel krémesre keverjük. A kihűlt torta tetejére kenjük, ha azonban, mint én, ezeknél az apróbb tortácskáknál maradtunk, körbekenjük őket, és kedvünk szerint dekoráljuk kakaóporral vagy szárított gyümölcsökkel. Hűtőben tároljuk tálalásig.

Ha ravaszok akarnánk lenni:
A megszokott hólabda helyett meglephetjük vele vendégeinket. Akár álcázhatjuk is a megszokott süteményt, ha a tetejére csokit kenünk, a sajtkrémmel bevont oldalát kókuszreszelékkel megszórjuk.
:)





Egyszerűen ellenállhatatlan!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése