kedd, május 31, 2016

Mandulatorta mogyoróvajas cukrászkrémmel (Glutén- és laktózmentes )

Megint ráálltam arra a bizonyos diétára, amit tavaly nyáron írt fel a nőgyagyásom, mert akkor is olyan jól helyretette a béműködésem, és mellé meg a centiket is lecsökkentette, hogy kedvem kerekedett újra nekiveselkedni. Azóta, mint látom, jobban érzem magam liszt és tejtermékek nélkül. Cukorként pedig azóta is csak kókuszvirágcukrot használok. Ahhoz állt hozzá a szám minden ízlelőbimbója. 
Inspirációt a már megszokott oldalon találtam egy vendégvárásos vacsorára, ahova egy olyan illető is hivatalos volt, aki nem hobbiból iktatta ki a legismertebb allergizáló hozzávalókat az étrendjéből. Hála istennek ezen az oldalon nyüzsögnek a nekiillő receptek, csak ő még nem tudja. De már két nagyon vagány tortát is csináltam neki, a második is jön nemsoká. Az ő véleménye szerint ez a verzió kicsit téliesebb, míg a napokban blogra kerülő másik recept a nyarat idézi.
Ez tehát most főzött krémmel készült, noha az alapja megmarad egy egyszerű, nyers olajos magvakból készült kekszszerű rétegnek. 
De nem akarom tovább húzni a leírást, íme a recept:

Hozzávalók:
200 g mandula és mogyoró vegyesen
1 evőkanál kókuszvirágcukor
csipet só
30 g kakaó
50 g kókuszolaj
esetleg két darab datolya

a krémhez:
2 tojás
2 evőkanál kókuszvirágcukor
200 ml kókusztej
1/2 vaniliarúd magja
csipet só
60 g mogyoróvaj (az a bizonyos amerikai sós mogyorókrém)
10 g lenmagliszt (őrölt lenmag is jó)

kakaó a tetejére és vegyesen mogyoró és mandula durvára vágva

Az alaphoz a hozzávalókat a késes aprítógépben ledaráljuk, majd kibélelünk vele egy csatos 20-22 cm-es tortaformát, és hűtőben tároljuk.
Elkészítjük a krémet a tetejére, amihez gőzfürdőt készítünk a két tojásnak, elkeverjük a cukorral és a csipet sóval. A kókusztejet elkeverjük a vaniliarúd magvaival, és megmelegítjük, anélkül, hogy felforralnánk, amit aztán a tojásokhoz öntünk, alaposan elkeverjük, és addig főzzük, míg be nem sűrűsödik. Ehhez kell legalább 30 perc, nem kell megijedni, ha nem alakul azonnal.
Miután besűrűsödött, hagyjuk kicsit hűlni, közben ledaráljuk a lenmagokat, kávédarálóban pl. A krémhez keverjük - ez fogja zselésíteni, majd hozzákeverjük a krémhez a sós amerikai mogyoróból otthon is elkészíthető vajat.
(Ha saját készítésűt akarnánk, elég megvenni egy adag sós mogyorót, sütőben 150 C-on kb 10 perc alatt megmelegíteni, majd azonnal késes aprítógépben addig darálni, míg krémes péppé nem válik. Én 250 g mogyorót változtatok át azonnal krémmé, és hűtőben tárolom felhasználásig.)
Ha a krém kihűlt, az alapra kenjük, megszórjuk a kakaóval és legalább 3 órát pihentetjük felhasználás előtt, amikoris a durvára vágott olajos magvakkal alaposan megszórjuk.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése